Saját részvényeket zsákolt az OTP

Vágólapra másolva!
Meglehetősen szép mennyiséget, 200 ezer darab saját részvényt vásárolt tegnap az OTP 4885 forintos darabáron. Amennyiben a bank összes részvényéhez hasonlítjuk a mennyiséget, úgy a 0,07 százalék nem tűnik soknak, de ha azt vesszük figyelembe, hogy a bank a tegnapi tőzsdei forgalomnak közel 16 százalékát adta, akkor már tekintélyesebbnek tűnik a mennyiség. Egy későbbi közlemény szerint a bank gyorsan túl is adott a megvett mennyiség nagyrészén.
Vágólapra másolva!

A tegnapi kereskedésben 200 095 darab OTP részvényt vásárolt a bank, a 4885 forintos darabárral számolva összesen közel 1 milliárd forintot költöttek a tranzakcióra. Annak hatására a banknak mostanra összesen 1,36 százaléknyi saját részvénye van. Forrás: Origo

A tegnapi bevásárlás az OTP összes, 280 millió darab részvényéhez képest elenyészőnek tűnik, de a napi piaci forgalomból így is kihasított közel 16 százalékot. Ez már nem akármi, arra bőven elég lehetett, hogy némi támaszt adjon az árfolyamnak.

Az OTP árfolyama (Ft)

Forrás: Origo

A saját részvény vásárlásokat jellemzően a vállalatok arra használják, hogy jelezzék a befektetők felé, szerintük vonzó árszinteken tartózkodik a részvény árfolyama. Nem szabad azonban azt sem elfeledni, hogy a saját részvényeknek bizonyos vállalatoknál nagy szerep juthat a menedzserek ösztönzésében is. Az OTP-nél érvényben levő javadalmazási politika miatt a banknak kell bizonyos mennyiségű saját részvénnyel rendelkezni, hogy azzal jutalmazhassa a jó munkát végző dolgozókat.

Mivel a napokban a javadalmazási politika keretében több munkavállaló is OTP részvényeket vásárolt, a saját részvény állománya csökkent a banknak. Ezt pedig az OTP nem szerette volna ölbe tett kézzel nézni, és jelezték is, hogy vásárolni fognak annak érdekében, hogy az állományuk ne csökkenjen jelentősen.