Vágólapra másolva!
Ben Bernanke tegnapi beszédében meglebegtette a Fed eszközvásárlási programjának idei csökkentését, amire nagyobb eladói nyomás alakult ki szerdán az amerikai, ma pedig az ázsiai tőzsdéken, mely Európára is átragadt. A rossz hangulatot csak fokozza a gyenge kínai makroadat, mely a kínai gazdaság lassulásáról árulkodik. Emiatt nagyobb mínuszok láthatóak az európai részvénypiacokon, és ez alól a magyar tőzsde sem tudta kivonni magát. A BUX jelentősebbet zuhant, miután a főbb papírok kivétel nélkül pocsékul szerepeltek, a Magyar Telekom például új történelmi mélypontot ütött.
Vágólapra másolva!

Történelmi mélyponton a Magyar Telekom

A pocsék európai hangulat a magyar tőzsdére is átterjedt, a BUX folyamatosan lejjebb csúszva a lejtőn 1,5 százalékos mínuszban zárt. A magyar részvényindex még így is a legjobban teljesítőnek számított a régióban, mivel a szomszédos piacokon ennél nagyobb mínuszok voltak láthatóak.

Forrás: Origo
Forrás: Origo

A BUX másfél százalékos esésével nem döntött csúcsot idén, mivel ennél nagyobb mélyrepülésre ebben az évben már ötször volt példa. A legnagyobb esés január 22-én következett be, amikor 2,3 százalékot zakózott a benchmark.

Forrás: Origo
Forrás: Origo

A magyar részvényindexet elsősorban a blue-chipek esése húzta lejjebb. Közülük a Magyar Telekom teljesített a leggyengébben, mivel 2,7 százalékot veszített értékéből, amivel új történelmi méylpontjára került.

Magyar Telekom árfolyama

Forrás: Origo
Forrás: Origo

A Mol sem mozgott sokkal jobban, és 1 százalékot esett az árfolyama, míg az OTP szintén pocsék formát mutatott, és 2,5 százalékot gyengült.

A Mol-lal kapcsolatos hír, hogy egyelőre nem tudott még megállapodni a Mol és az állam a Mol többségi tulajdonában lévő gáztározók értékesítéséről.

A két gyógyszerpapír közül a Richter eleinte jól tartotta magát, és napközben még pluszban mozgott. Délután azonban "elfáradt", és 0,6 százalékot zakózott. Az sem tudta a pozitív tartományban tartani, hogy az Unicredit vételre minősítette a cég papírjait, 41 539 forintos célárat megjelölve számukra. Az Egis viszont ki tudott kecmeregni a mínuszokból, és 0,2 százalékot erősödött.

Forrás: Origo
Forrás: Origo

A forint is esésnek indult Bernanke szavai után, és a hét eleji 290 körüli szintről már a 300-at közelítette meg az euróval szembeni árfolyama. Ez a szint egyelőre kitart, és késő délután 298,5-nél található a jegyzés. A forint dollárral szembeni jegyzése 226,6 fölé, a svájci franké pedig 243,2 fölé szaladt fel.

A gyengülés oka, hogy a feltörekvő piacok az utóbbi hetekben komoly nyomás alatt vannak, melyek kihatnak a forint piacára is. Egyrészt a befektetők építik le a kötvény és a részvénypozícióikat ezeken a piacokon, ami miatt sok esetben látványosan gyengülnek a fizetőeszközök is.

EURHUF árfolyama

Forrás: Origo
Forrás: Origo

Óriásit zuhantak a piacok

Egész nap nagy eladói nyomás alatt álltak az európai tőzsdék, és ez a helyzet zárás előtt is kitart. Ennek oka, hogy Ben Bernanke szerint a Fed akár még az idén visszafoghatja a tőzsdei ralit támogató eszközvásárlási programját, ha az amerikai gazdaság javulása a vártnak megfelelően tovább folytatódik. Ennek hírére heves eladások kezdődtek tegnap az amerikai piacokon, ami előbb Ázsiára, majd Európára terjedt át.

A hangulaton nem tudnak segíteni a felemás makroadatok sem, az előzetes német feldolgozóipari beszerzési menedzserindex a várt 49,9 pont helyett 48,7 ponton alakult júniusban, ami a szektor zsugorodásáról árulkodik. A szolgáltatószektor viszont bővülni tudott, miután a menedzserindex a májusi 49,7 pontról 51,3 pontra ugrott júniusban, ami a várt 50 pontot is meghaladta

Az eurózóna előzetes júniusi feldolgozóipari beszerzési menedzserindexe 48,7 pontra ugrott a májusi 48,3 pontról, ami hajszálnyival magasabb a szakértők által várt 48,6 pontról. A szolgáltatószektorban 48,6 pont volt az előzetes júniusi beszerzési menedzserindex értéke a várt 47,5 pont helyett. Mindkét érték a két szektor javulását mutatja, ám a feldolgozóipar és a szolgáltatószektor továbbra is zsugorodik, mivel az indexek a növekedés/csökkenés határát jelző 50 pontos szint alatt vannak.

Továbbá Kínából is a gazdaság lassulását jelző makroadat látott napvilágot, az előzetes kínai HSBC beszerzési menedzserindex ugyanis kilenc hónapos mélypontjára, 48,3 pontra zuhant júniusban a májusi 49,2 pontról. A szakértők nem számítottak ilyen mértékű visszaesésre, mivel 49,1 pontos értéket prognosztizáltak.

Ezek miatt a főbb európai részvényindexek nagyobbat zuhantak, és egyes tőzsdemutatók 2 százalékos mínuszt is felhalmoztak. A német DAX pedig már 3,3 százalékos mélyrepülésben is megfordult, amivel idei legnagyobb esését szenvedte el.

Forrás: Origo
Forrás: Origo

Forrás: Origo
Forrás: Origo

A Ryanair részvények 3,2 százalékot drágultak, miután a cég közölte, 1 milliárd eurót fog visszajuttatni a részvényeseinek a következő két évben.

A Nokia papírok 3 százalékot erősödtek, melyet az okozhat, hogy már előrehaladott tárgyalásokat folytatott a Microsoft a Nokia készülék üzletágának felvásárlásával kapcsolatban - írja a WSJ ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva. A tárgyalások azonban végül megakadtak az eladási ár kérdésé

Fontos szintek estek el az S&P grafikonján

Nagyobb mélyrepülések láthatóak Amerikában is a QE3 program befejezésének meglebegtetése miatt, a főbb részvényindexek nagyobb mínuszt szedtek össze. Az S&P 500 1,4 százalékot, a Nasdaq és a Dow Jones pedig 1,6 százalékot zuhant, amivel folytatják tegnap megkezdett lejtmenetüket. Az S&P 500 indexben az eladói nyomás hatására ma elesett az 50 napos mozgóátlag és a rövid távú emelkedő trendvonal is, amik technikai értelemben véve kedvezőtlen jelnek tekinthetők. Ha igazak a jelek, akkor úgy tűnik ezúttal a pár napos lejtmenetnél kicsit hosszabb korrekcióra is kilátás lehet.

S&P 500 értéke (pontban)

Forrás: Origo
Forrás: Origo

Paradox módon a mai, a vártnál többnyire kedvezőbb makroadatok csak fokozhatják a rossz kedvet. A meglévő lakások értékesítése a várt 0,6 százalék helyett 4,2 százalékkal bővült májusban egy hónap alatt, ami az amerikai ingatlanpiac további javulásáról árulkodik. A Philadelphiai Fed index pedig 12,5 pontra ugrott a várt -2 pont helyett, ami a körzet feldolgozóiparának, és szolgáltatószektorána javulását mutatja.

Viszont 354 ezer friss munkanélküli segélykérelem érkezett be az amerikai hivatalokba, ami több, mint a szakértők által előrejelzett 340 ezer. A többnyire kellemes meglepetést okozó makroadatok fokozhatják az aggodalmakat, hogy az amerikai gazdaság javulását látva a Fed idén valóban mérsékli a pénzpumpa nagyságát.

Forrás: Origo
Forrás: Origo

Az S&P 500 szektorai kivétel nélkül gyengülnek. A technológiai szektor 1,3 százalékot esett, és komponensei közül a Facebook 0,2 százalékot, a Microsoft másfél veszített értékéből. A befektetők figyelme a közösségi oldalra terelődhet, mivel a vállalat mai sajtóeseményén valószínűleg egy új videófunkció kerül majd bemutatásra.

Forrás: Origo
Forrás: Origo

A pénzpumpa lehetséges végére az amerikai államkötvények hozama is nagyobbat ugrott, a 30 éves papírok esetében már 3,5 százalékon jár a másodpiaci hozam, ami közel két éves csúcsnak felel meg. A tízéves hozam pedig 22 hónapja nem látott szintre, 2,47 százalékra ugrott. Ennek oka, hogy a Fed eszközvásárlási programjának mérséklésével havi 85 milliárd dolláros kereslet eshet ki fokozatosan az amerikai állampapír piacról, ami az árfolyamok csökkenésével, és a hozamok emelkedésével járhat együtt. A piac pedig valószínűleg ezt árazhatja.

Az arany továbbra is szabadesésben mozog, és már az 1300 dolláros szint alatt mozog az árfolyama. Ennek számos oka van, de leginkább az eszkövásárlási programok közelgő befejezésének tudható be a nemesfém mélyrepülése. Kistestvére, az ezüst szintén nagyobbat zuhant, és 6,7 százalékos mínuszt szedett össze.

Arany árfolyama (dollár/uncia)

Forrás: Origo
Forrás: Origo