Vágólapra másolva!
Ben Bernanke tegnapi beszédében meglebegtette a Fed eszközvásárlási programjának idei csökkentését, amire nagyobb eladói nyomás alakult ki az amerikai és az ázsiai tőzsdéken, mely Európára is átragadt. A rossz hangulatot csak fokozza a gyenge kínai makroadat, mely a kínai gazdaság lassulásáról árulkodik. Emiatt nagyobb mínuszok láthatóak az európai részvénypiacokon, és ez alól a magyar tőzsde sem tudja kivonni magát. A BUX is esik a főbb papírok gyengélkedése miatt, melyek közül csupán a Richter tud erősödni. A forint szintén gyengülni kezdett, és már a 300-as szintet is megközelítette az euróval szembeni árfolyama.Amerikában ma is folytatódhat a mélyrepülés, a határidős indexek alapján másfél százaléknál nagyobb mínuszokkal indulhat a kereskedés. Enyhülést talán a mai tengerentúli makroadatok hozhatnak, ha kellemes meglepetést okoznak.
Vágólapra másolva!

Tartja magát a Richter

Az európai tőzsdék pocsék teljesítménye miatt a hazai piac is gyengélkedik, a BUX délelőtt lefelé csúszott a lejtőn, és már 0,9 százalékos mínuszt szedett össze. A magyar részvényindex még így is a legjobban teljesítőnek számít a régióban, mivel a szomszédos piacokon ennél nagyobb mínuszok láthatóak.

Forrás: Origo

A magyar részvényindexet elsősorban az OTP, a Mol és a Magyar Telekom esése húzza lejjebb. A bankpapír teljesít a leggyengébben a blue-chipek közül, mivel már 1,3 százalékot veszített értékéből. A Mol sem mozog sokkal jobban 1 százalékos mínuszával, míg a telekompapír 0,6 százalékot esett.

A Magyar Telekommal kapcsolatos hír, hogy ma születhet döntés a francia távközlési különadó ügyében, ami akár precedens értékű is lehet a hazánkban 2010 és 2012 között érvényben lévő adónemmel, amivel kapcsolatban szintén vizsgálódik az Európai Bíróság. A Magyar Telekom ezalatt közzel 77 milliárd forintot fizetett be ezen a jogcímen.

A két gyógyszerpapír közül az Egis visszacsúszott, és 1,2 százalékot gyengült, míg a Richter egyelőre "tartja a frontot", és 0,5 százalékos pluszban mozog.

Forrás: Origo

A forint esésnek indult Bernanke szavai után, és már a 300-at közelítette az euróval szembeni árfolyama. A délelőtti kisebb korrekció után folytatódott a gyengülés, és délben a 299-es szint körül mozog a jegyzés. A gyengülés oka, hogy a feltörekvő piacok az utóbbi hetekben komoly nyomás alatt vannak, melyek kihatnak a forint piacára is. Egyrészt a befektetők építik le a kötvény és a részvénypozícióikat ezeken a piacokon, ami miatt sok esetben látványosan gyengülnek a fizetőeszközök is. A forint dollárral szembeni jegyzése 226,6 fölé, a svájci franké pedig 242,3 fölé szaladt fel.

EURHUF árfolyama

Forrás: Origo

Nőnek a mínuszok - ütik a bányacégeket

Nem javul a hangulat az európai tőzsdéken, ahol a főbb részvényindexek tovább halmozzák a mínuszokat. Az eladói nyomást Ben Bernanke tegnap esti szavai okozzák, a Fed elnöke ugyanis elmondta, hogy akár még az idén visszafoghatja a tőzsdei ralit támogató eszközvásárlási programját a Fed, ha az amerikai gazdaság javulása a vártnak megfelelően tovább folytatódik.

A Fed szerint az amerikai gazdaság tovább fog javulni, míg a munkanélküliségi ráta jövőre 6,5 százalékra fog csökkeni, az infláció pedig továbbra is alacsony marad. Ez felerősítette a befektetőkben a félelmet, hogy az amerikai jegybank az idén valóban csökkenteni fogja a pénzpumpa nagyságát, amire heves eladásokkal reagáltak Amerikában és Ázsiában a befektetők. Ezek után Európában is eladói nyomás alá kerültek a piacok, és egyes részvényindexek már 2 százalék fölötti mínuszban mozognak.

A hangulaton nem tudnak segíteni a felemás makroadatok sem, az előzetes német feldolgozóipari beszerzési menedzserindex a várt 49,9 pont helyett 48,7 ponton alakult júniusban, ami a szektor zsugorodásáról árulkodik. A szolgáltatószektor viszont bővülni tudott, miután a menedzserindex a májusi 49,7 pontról 51,3 pontra ugrott júniusban, ami a várt 50 pontot is meghaladta

Az eurózóna előzetes júniusi feldolgozóipari beszerzési menedzserindexe 48,7 pontra ugrott a májusi 48,3 pontról, ami hajszálnyival magasabb a szakértők által várt 48,6 pontról. A szolgáltatószektorban 48,6 pont volt az előzetes júniusi beszerzési menedzserindex értéke a várt 47,5 pont helyett. Mindkét érték a két szektor javulását mutatja, ám a feldolgozóipar és a szolgáltatószektor továbbra is zsugorodik, mivel az indexek a növekedés/csökkenés határát jelző 50 pontos szint alatt vannak.

Forrás: Origo

A rossz hangulatot fokozhatja a gyenge kínai makroadat is, az előzetes kínai HSBC beszerzési menedzserindex ugyanis kilenc hónapos mélypontjára, 48,3 pontra zuhant júniusban a májusi 49,2 pontról. A szakértők nem számítottak ilyen mértékű visszaesésre, mivel 49,1 pontos értéket prognosztizáltak. Ez pedig a kínai gazdaság további lassulásáról árulkodik, ami többek között a hitelezés elszaladása, és az ingatlanlufi egyre nagyobbra fújódásával komoly problémákat okozhat az országnak, és a régiónak egyaránt

A kínai gazdaság lassulása miatti félelmek következtében ütni kezdték a bányacégeket részvényeit, mivel Kína számít a világ legnagyobb nyersanyagimportőrének. Visszaesése ezért a bányatársaságokat is negatívan érintheti, így a Rio Tinto árfolyama 4,7 százalékkal, a BHP Billitoné 3,9 százalékkal, az Anglo Americané pedig 2,3 százalékkal csökken, tovább rántva lefelé a londoni FTSE-t.

A Nokia papírok 3,4 százalékot erősödtek, melyet az okozhat, hogy már előrehaladott tárgyalásokat folytatott a Microsoft a Nokia készülék üzletágának felvásárlásával kapcsolatban - írja a WSJ ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva. A tárgyalások azonban végül megakadtak az eladási ár kérdésén.

A Ryanair részvények 3,2 százalékot drágultak, miután a cég közölte, 1 milliárd eurót fog visszajuttatni a részvényeseinek a következő két évben.

Folytatódhat a mélyrepülés Amerikában

Az eladói nyomás Amerikában sem tűnik enyhülni, a határidős indexek alapján 1,8 százalék körüli mínuszokkal indulhat délután a kereskedés.

A paic figyelme ma sem "lankadhat", mivel számos makroadat fog érkezni a tengerentúlról. Többek között a heti friss munkanélküli segélykérelmek számát, és a júniusi feldolgozóipari beszerzési menedzserindex értékét fogják közzé tenni, de a meglévő lakások májsui értékesítésé, és a philadelphiai Fed index is napvilágot lát majd.