Vágólapra másolva!
Továbbra is a Fed tőzsdei ralit tápláló pénzpumpájának lehetséges mérséklésétől félnek a befektetők, emiatt nagyobb eladói nyomás alakult ki tegnap az ázsiai, európai, és amerikai piacokon. A pocsék hangulatot csak fokozhatta a kínai gazdaság lassulásáról árulkodó makroadat, így az amerikai részvényindexek nagyobb zuhanást szenvedtek el csütörtökön. Az S&P 500 másfél éve nem esett akkorát egy nap alatt, mint tegnap, de a Dow Jones is már 5 százalékkal távolodott el történelmi csúcsától. Emiatt Ázsiában is mínuszokat lehet látni, az egyedüli kivétel Japán, ahol a gyengülő jen segítheti feljebb a Nikkeit.Európában már kisebb enyhülésre lehet számítani, a határidős indexek alapján a tegnapi záróértékek közelében indulhat a nap.
Vágólapra másolva!

Ben Bernanke szerda esti beszédében meglebegtette a Fed eszközvásárlási programjának idei csökkentésének lehetőségét, amire kisebb pánik alakult ki a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán az amerikai börzék, csütörtökön pedig az ázsiai és európai piacok reagáltak nagyobb eséssel arra, hogy a Fed még az idén visszafoghatja a tőzsdei ralit támogató eszközvásárlási programját, ha az amerikai gazdaság javulása a vártnak megfelelően tovább folytatódik.

Mivel a piacok szárnyalásában nagy szerepe volt a jegybanki likviditásbőségnek, érthetően ijedtek meg a befektetők, és kezdik inkább zsebre rakni az eddig megszerzett tetemes profitokat a tőzsdén.

Ráadásul Kínából a gazdaság lassulását jelző makroadat látott napvilágot csütörtökök reggel, az előzetes kínai HSBC beszerzési menedzserindex ugyanis kilenc hónapos mélypontjára, 48,3 pontra zuhant júniusban a májusi 49,2 pontról. A szakértők nem számítottak ilyen mértékű visszaesésre, mivel 49,1 pontos értéket prognosztizáltak. Ez pedig felerősítette a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos aggodalmakat, mivel az súlyos problémákat okozhat többek között a hitelezés elszaladása, és az ingatlanlufi egyre nagyobbra fújódása miatt.

Tovább zuhant Amerika

A fentiek miatt Amerikában is eladói nyomás alatt voltak tegnap a piacok, a részvényindexek nagyobb zuhanást szenvedtek el. Az S&P 500 2,5 százalékot esett, és ilyen mértékű napon belüli mélyrepülést 2011 novembere óta nem produkált. A Dow Jones és a Nasdaq 2,3 százalékot zakózott, ami után a Dow már 5 százalékkal került lejjebb májusban ütött történelmi csúcsától.

Dow Jones értéke (pontban)

Forrás: Origo

A hangulaton nem segítettek a vegyes makroadatok sem. A meglévő lakások értékesítése a várt 0,6 százalék helyett 4,2 százalékkal bővült májusban egy hónap alatt, ami az amerikai ingatlanpiac további javulásáról árulkodik. A Philadelphiai Fed index pedig 12,5 pontra ugrott a várt -2 pont helyett, ami a körzet feldolgozóiparának, és szolgáltatószektorána javulását mutatja.

Viszont 354 ezer friss munkanélküli segélykérelem érkezett be az amerikai hivatalokba, ami több, mint a szakértők által előrejelzett 340 ezer. A többnyire kellemes meglepetést okozó makroadatok fokozhatják az aggodalmakat, hogy az amerikai gazdaság javulását látva a Fed idén valóban mérsékli a pénzpumpa nagyságát.

Ezt támaszthatja alá, hogy a Bloomberg által megkérdezett közgazdászok 44 százaléka szerint a szeptemberi kamatdöntő ülésen 20 milliárd dollárral csökkenti majd a Fed a kötvényvásárlási programot, mely ezzel 85 milliárd dollárról 65 milliárdra redukálódik. A szakértők többsége úgy véli, 2014 júniusában érhetnek véget a kötvényvásárlások

Forrás: Origo

Az S&P 500 szektorai szintén nagyobbat zuhantak, a legjobban a pénzügyi és technológiai cégek teljesítettek. Az utóbbiak közül a Facebook eleinte jól tartotta magát, később viszont lefelé kezdett szánkázni, és 1,7 százalékot esett az árfolyama. A társaság tegnap sajtótájékoztató keretében mutatta be legújabb fejlesztését, egy új videófunkciót, mely a fotómegosztó alkalmazásán lesz használható.

Forrás: Origo

Az aggodalmak fokozódása miatt a félelem indexeként ismert VIX 23 százalékot ugrott tegnap, és 21 pont fölött is megfordult az értéke. Ilyen magasan legutóbb 2012 decemberében járt.

VIX

Forrás: Origo

Az arany és az ezüst is óriási zakót szenvedett el tegnap, az arany beszakadt az 1300 dolláros szint alá, míg az ezüst a 20 dolláros szintet törte le markánsan, 7-8 százalékos zakót összehozva. Ma reggel viszont már a korrekció jeleit lehet látni, de túl nagy pluszok egyelőre nincsenek. A mélyrepülésnek számos oka van, de leginkább az eszkövásárlási programok közelgő befejezésének tudható be a nemesfém gyengélkedése. A nagy zuhanást látva a Société Généralé 1250 dollárra csökkentette az aranyra vonatkozó célárát.

Arany árfolyama (dollár/uncia)

Forrás: Origo

A gyorsjelentési szezon is folytatódott tegnap, az Oracle felemás számokat tett közzé. A technológiai vállalat az elemzői konszenzusnak megfelelő EPS-t, de attól elmaradó árbevételt hozott össze. Az új szoftverek és a felhő alapú számításokhoz kapcsolódó előfizetések csak 1 százalékkal nőttek, a márciusi prognózishoz képest ez csalódást jelent. A vállalat ugyanakkor egy 12 milliárd dolláros részvény visszavásárlást is bejelentett, illetve 6 centről 12 centre növeli a negyedéves osztalékfizetést. A bejelentésekre 8 százalékot zuhant piaczárás után a cég részvénye.

További hír, hogy a világ legnagyobb kukorica feldolgozója, az Archer-Daniels-Midland megválik a kakaó feldolgozó üzletágától, mely az első negyedévben veszteséges lett a marginok összeomlása miatt. A társaság 2 milliárd dollárt szeretne kapni a divízióért.

Kilóg a Nikkei

Az amerikai és európai tőzsdék "zakózása" miatt Ázsiában is pocsék a hangulat a japán piac kivételével, a legtöbb részvényindex a negatív tartományban mozog. A dél-koreai Kospi másfél százalékos esése után éves mélypontjára került.A többi mutató közül a hongkongi Hang Seng 1 százalékot, a kínai Shanghai Composite 0,6 százalékot, az ausztrál S&P/ASX200 pedig 0,4 százalékot veszített értékéből.

A kínai piacra kisebb optimizmust hozhat, hogy a kínai jegybank kész a pénzügyi rendszerbe pénzt pumpálni piaci pletykák szerint. Erre szükség is lenne, hiszen az elmúlt napokban a bankközi kamatok óriásit ugrottak, a hétnapos repó kamata 12 százalék fölött is járt tegnap, ma pedig 25 százalék fölött. A hírek megjelenése óta némileg normalizálódott a helyzet a bankközi piacon.

A japán Nikkei viszont kilóg a társai közül 1,3 százalékos emelkedésével, amiben többek között a gyengülő jen játszhat szerepet. A japán deviza dollárral szembeni árfolyama 97,7-es szint fölé gyengült vissza, ami az exportáló cégek számára lehet jó hír. Emiatt például a Suzuki és a Nintendo vállalatok részvényei 2 százalékot ugrottak.

Forrás: Origo