Olcsóbb lesz a diákhitel, csökken a kamat

Vágólapra másolva!
Az elmúlt hónapokban olcsóbb lett az állam finanszírozása, csökkent az állampapírok kamata, így most csökken a diákhitelek kamata is.
Vágólapra másolva!

Tovább mérséklődik a diákhitel konstrukciók kamata a második félévben. A szabad felhasználású Diákhitel1 kamata az eddigi legalacsonyabb szintre, 7,5 százalékra, míg a kötött felhasználású Diákhitel2-é 8,75 százalékra csökken, de utóbbinál az állami kamattámogatásnak köszönhetően az ügyfelekre eső rész továbbra is fix 2 százalék marad.

A diákhitel felvehető összegei változatlanok: a szabad felhasználású Diákhitel konstrukció esetében havi 15 és 50 ezer forint közötti összeg igényelhető. A kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj - olvasható a Diákhitel Központ közleményében.