Vágólapra másolva!
Kitart a jó hangulat az európai tőzsdéken, és a főbb részvényindexek korrigálni tudják tegnapi mélyrepülésüket. Kitörő jókedv viszont nem tud elterjedni a börzéken, mivel a befektetők továbbra is a Fed eszközvásárlási programjának közelgő befejezése miatt lehetnek nyugtalanok, és az aggodalmakra csak rátehet egy lapáttal a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek kiéleződése. Fontosabb makroadat ma sem Európából, sem Amerikából nem kerül nyilvánosságra, így kissé nyugodtabban zajlik a kereskedés. Ezzel párhuzamosan Amerikában is emelkedés kezdődhet a határidős indexek alapján.Itthon a BUX kissé veszített előnyéből, elsősorban az OTP visszaesése miatt. Kiemelt figyelem hárulhat a mai ECOFIN ülésre, ahol hivatalosan is lezárulhat a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás.
Vágólapra másolva!

Az EU döntésére várhat Magyarország

Kissé veszített előnyéből délelőtt a magyar részvényindex, mely 0,3 százalékos pluszban forog dél körül. A régióban ezzel még így is az élmezőnyben foglal helyet a BUX. A cseh PX index viszont továbbra is nagyobb lemaradásban van.

Forrás: Origo

A BUX kisebb visszaesése leginkább az OTP lecsúszásához köthető, a bankpapír már csak 0,2 százalékos pluszban forog a bíztató nyitás után. A többi főbb papír közül a Magyar Telekom tegnap ütött új történelmi mélypontjáról próbál elrugaszkodni, és 0,9 százalékot drágult. A telekompapír azután kezdett nyakló nélkül zuhanni a napokban, hogy Varga Mihály a vállalati adóterhek - köztük a telefonadó - emelését jelentette be hétfőn, ami tovább csökkentheti a vállalat eredményét.

A Mol 0,4 százalékos pluszban található, míg a két gyógyszerpapír közül a Richter stagnál, az Egis pedig 0,3 százalékot erősödött.

Forrás: Origo

A magyar befektetők Brüsszelre is figyelhetnek, az Európai Unió gazdasági és pénzügyminisztereinek ülésén (Ecofin) ma születhet döntés a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás lezárásáról. Május végén az Európai Bizottság az eljárás megszüntetését javasolta a testületnek, így az elemzők kedvező döntésre számítanak.

Ezen túl piaczárást követően történik meg a régiós börzéket tömörítő CECE index átsúlyozása, ami után a magyar papírok súlya 7,44 százalékról 7,28 százalékra fog csökkenni úgy, hogy az Egis kivételével minden más nagypapírunk súlyt veszít majd. Erre a nagy indexkövető alapok kényszerű eladásokkal reagálhatnak majd.

A forint piacán nincs nagy mozgás, a 299-es szint alatt mozog az euróval szembeni árfolyama. Ezzel megállt a magyar deviza elmúlt napokban látott nagy zuhanása, melyne során 290-ről egészen 300-ig szaladt fel a jegyzése. A forint dollárral szembeni jegyzése 225,8-nál, a svájci franké pedig 243,6-nál található.

EURHUF árfolyama

Forrás: Origo

Híznak a pluszok Európában

Továbbra is tegnapi záróértékeik felett mozognak a főbb európai részvényindexek, melyek növelni tudták előnyüket. Ezzel kisebb korrekció kezdődött a piacokon a csütörtöki nagy zuhanás után. A kereskedés kissé nyugodtabban zajlik, ami leginkább a fontosabb makroadatok hiányának, és a hét utolsó napjának lehet betudható.

Forrás: Origo

A túlzott optimizmus azért nem tud elterjedni, mert a befektetők továbbra is a Fed eszközvásárlási programjának közelgő befejezésétől tartanak. Ben Bernanke Fed elnök szerda esti beszédében ugyanis meglebegtette, hogy az amerikai jegybank már az idén csökkentheti a pénzpumpa méretét, ha a tengerentúli gazdaság a vártnak megfelelően tovább javul. Mivel a piacok szárnyalásában nagy szerepe van a jegybanki likviditásbőségnek, érthetően ijedtek meg a befektetők, és kezdik inkább zsebre rakni az eddig megszerzett tetemes profitokat a tőzsdén.

Ráadásul a kínai gazdaság lassulása is nyugtalaníthatja a piacot, a csütörtök reggeli makroadat szerint kilenc hónapos mélypontjára csökkent az HSBC beszerzési menedzserindex. Ez felerősítette a kínai gazdaság visszaesésével kapcsolatos aggodalmakat, mivel az súlyos problémákat okozhat többek között a hitelezés elszaladása, és az ingatlanlufi egyre nagyobbra fújódása miatt.

A befektetők az EU pénzügyminisztereinek mai találkozójára is figyelhetnek, ahol az érintettek többek között arról fognak tanácskozni, hogy az európai mentőalapokból hogyan, milyen alapelvek szerint, és mennyit fordítsanak közvetlenük az európai bankok feltőkésítésére. Az eurócsoport pénzügyminiszterei csütörtökön abban állapodtak meg, hogy 60 milliárd eurót tesznek félre erre a célra az Európai Stabilitási Alapból.

Az európai szektorok közül jó formában vannak a bankok, a Lloyds 1,8 százalékot, az HSBC 1,4 százalékot, a Commerzbank fél százalékot, a Deutsche Bank pedig 1 százalékot tudott erősödni.

A Danone papírjai 2,7 százalékot drágultak, miután a JPMorgan felülsúlyozásra minősítette fel őket a korábbi semleges ajánlásról.

Korrigálhat Amerika is

Az amerikai tőzsdék is csatlakozhatnak majd európai társaikhoz, mivel a határidős indexek alapján a pluszok dominálhatnak majd nyitás után a parketteken. A tőzsdemutatók 0,6-0,7 százalék körüli emelkedéssel indíthatják a napot, amivel korrigálni kezdhetik az elmúlt két nap nagyobb zuhanását.

Fontosabb makroadat ma nem kerül nyilvánosságra a tengerentúlról, így leginkább a vállalati hírek mozgathatják a piacokat.