Vágólapra másolva!
Jól kezdi a napot a magyar piac, ami már tegnap is felül tudott teljesíteni a rossz nemzetközi hangulatban. Az OTP ma is emelkedik, egyelőre egy százalék felett, de az összes blue-chip felfelé vette az irányt. A forint reggel 8-tól nagyobbat ugrott, az euróval szembeni árfolyam egészen 297 alá is beszúrt. Ma délután 2-kor tartja kamatdöntő ülését az MNB, az elemzők egyöntetűen 25 bázispontos vágást prognosztizálnak.Nyugat-Európában is emelkedéssel kezdtek a vezető indexek, miután enyhült a nyomás az ázsiai piacokon is a kereskedés vége felé. Európából nem érkezik ma fontosabb makroadat azonban az USA-ból publikálásra kerül több fontosabb is. Például a tartós cikkek rendelésállományának májusi értéke, az újlakás-értékesítések, vagy a fogyasztói bizalom júniusi alakulása is, melyek akár befolyásolhatják a piaci mozgásokat.
Vágólapra másolva!

Jól nyitott a magyar tőzsde

Szép pluszban nyitott a budapesti tőzsde azok után, hogy tegnap is felülteljesítő volt a hazai parkett. Az osztrák tőzsde ma egyelőre 1 százalék körüli pluszával próbálja korrigálni tegnapi közel négy százalékos zuhanását, amit főleg az Erste 8,5, és az OMV 4,8 százalékos mélyrepülése okozott. Ma azonban a két részvény emelkedik tegnapi gyatra teljesítményük után, az Erste 3,5 százalékkal, míg az OMV 1,9 százalékkal halad felfelé.

Forrás: Origo

Az OTP megint 1 százalék felett drágul, miután már tegnap is hasonló mértékben erősödött. A Richter és a Mol, akik tegnap mínuszban fejezték be a napot, ma egyelőre korrigálnak, az olajpapír 1,2 százalékkal halad felfelé. De a Magyar Telekom és az Egis is hasonlóan északnak vette az irányt a pozitívra fordult nemzetközi hangulatban.

Forrás: Origo

Meghosszabbította a Mol a két évvel ezelőtt megkötött 5 éves futamidejű, 1 plusz 1 éves hosszabbítási opcióval rendelkező 451,1 millió eurós rulírozó hitelkeretét, így annak lejárata 2018-ban lesz esedékes.

Kamatdöntő ülést tart ma délután 2-kor a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, ahol az elemzők további 25 bázispontos csökkenést várnak. Az alapkamat ezzel 4,25 százalékra süllyedhet, ami újabb történelmi mélypont lenne. Az MNB továbbá előrejelzéseket is közzétesz a GDP és az infláció alakulására is.

Tegnap 30-40 bázispontos emelkedés volt a hosszabb lejáratú magyar kötvényhozamokban. A 10 éves kötvényhozam például 6,75 százalékra ugrott, amit legutóbb tavaly decemberben lehetett látni. Ma 3 hónapos DKJ aukciót tart az ÁKK, kérdés, hogy milyen mennyiségben, és milyen átlaghozamon tud majd értékesíteni diszkont kincstárjegyeket az Államadósság Kezelő Központ.

A reggeli órákban nagy erősödésbe kezdett a forint, az euróval szembeni árfolyam egészen a 297-es szint alá nézett be a kamatdöntés előtt, holott a nap elején még 299-nél járt a hazai deviza. A dollár/forint keresztárfolyam 225,6-nál, míg a svájci frankkal szembeni jegyzés 241,8-nál mozog.

EUR/HUF árfolyama

Forrás: Origo

Egyelőre kivirultak a tőzsdék

Nyugat-Európában nagyobb emelkedéssel kezdték a napot az indexek, azok után, hogy nap végére Ázsiában is megnyugodtak valamelyest a befektetők, pedig a sanghaji tőzsde megint járt 4 százalék feletti esésben is, viszont a kereskedés végére nagyobb korrekció ment végbe, és végül 0,2 százalék körüli csökkenéssel zárt.

A vezető indexek közül egyelőre az olasz és a francia börze halad az élen, de az összes vezető parkett pluszban tartózkodik a reggeli órákban.

Forrás: Origo

5 százalék fölé emelkedett a spanyol tízéves kötvényhozam, ahol legutóbb április elején járt a jegyzés. A német tízéves kötvényhozam emelkedése miatt pedig a többi periféria országok kötvénypiacain is hozamemelkedést lehet látni.

Diszkontkincstárjegy aukciót tart ma Spanyolország, Olaszország pedig inflációhoz kötött kötvényeket tervez eladni. Vélhetően nem lesz gond a kibocsátással, de a hozamok alakulása mindenképpen érdekes lesz.

A világ második legnagyobb cementgyártója, a Lafarge eladja az amerikai gipsz üzletágát a Lone Star kockázati tőke társaságnak. A Reuters információi szerint 700 millió dollárt kap az egységért a francia cég.