Nagy a csata az Empire State Buildingért

Vágólapra másolva!
2,1 milliárd dollárért vinnék el az Empire State Buildinget, írja a Bloomberg, az viszont még nem tisztázott, kinek érne meg ennyit a felhőkarcoló. A Malkin Holdings tehát mégsem biztos, hogy tőzsdére vonul majd, hiszen a 4,2 milliárd dollárt érő társaság értékének nagyjából fele a New York-i épületből származik, értékeléstől függően.
Vágólapra másolva!

Újabb ajánlat érkezett az Empire State Buildingre, írja a Bloomberg, a meg nem nevezett vevő 2,1 milliárd dollárt is hajlandó lenne fizetni a világ egykori legmagasabb épületéért. Nem sokkal azután , hogy Rubin Schron is bejelentkezett a felhőkarcolóért 2 milliárd dollárral, újabb vevő jelentkezett. Elképzelhető tehát, hogy mégsem megy majd olyan simán az Empire State Buildinget is birtokló társaság tőzsdére vitele, mivel előtte megvásárolhatják a társaság legfőbb koronaékszerét.

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, az épületet birtokló Malkin Holdings célja, hogy létrehozza az Empire State Realty Trust nevű REIT-et, melyet a New York-i piacra tervezne bevezetni. Ezzel azonban a társaság nem minden tulajdonosa ért egyet, jól mutatja ezt, hogy a 2 milliárdos ajánlatot Stephen Meisteren keresztül nyújtották be, aki történetesen a kisbefektetők ügyvédje a cégen belül.

Mi az a REIT?

A REIT az angol Real Estate Investment Trust rövidítésből ered. A társaságok ingatlanbefektetéseket kezelnek egy speciális jogi formában. A cégek kedvezményesen adózhatnak amennyiben a befektetők számára a profit legalább 90 százalékát kifizetik osztaléknak. Viszonylag magas osztalékhozammal forognak ezek a papírok.

Mi az IPO?

Az angol initial public offering rövidítése, elsődleges tőzsdei kibocsátást jelent. Az IPO az az eljárás, aminek keretében egy zárkörű részvénytársaság részvényei széles körben elérhetővé válnak a tőzsdén keresztül. Általában jegyzési szakasszal kezdődik a folyamat, ahol a kibocsátást szervező befektetési bankok összegyűjtik és összesítik a részvényből vásárolni kívánó befektetők igényeit. A felkínált mennyiség és az ajánlatok alapján kialakuló egyensúlyi ár lesz a jegyzési ár, az IPO-ban résztvevő befektetők ezen az áron kapják meg a részvényeket. A jegyzés lezárultát követően kezdődik meg a tőzsdei kereskedés a részvényekkel, ugyanúgy, mint bármely más, tőzsdére már bevezetett részvénnyel.


A tőzsdére lépés ellenzői leginkább attól tartanak, hogy a szervezet veszteségesen fog működni és emiatt a részvényesek számára ez nem lesz előnyös. A Malkin Holdings viszont úgy érvel, hogy a likviditás megemelkedése mellett nagyobb növekedési kilátások várhatnak a cégre egy ilyen szervezeti formában.

Ezzel együtt még nem biztos, hogy a Malkin eladja a felhőkarcolót, tekintve hogy állításuk szerint 2,53 milliárd dollárra tehető annak értéke. Az Empire State Building nélkül pedig a cég vélhetően nem tudná végrehajtani a közel 1 milliárd dolláros IPO-t, tekitve, hogy az ingatlankezelő társaság 4,2 milliárd dolláros értékének több mint fele a felhőkarcolóból származik, mivel azt 2,53 milliárd dollárra becsüli a társaság.

A Malkin Holdings egyelőre még nem reagált a Bloomberg által lehozott információkra, az viszont jól érzékelhető, hogy nem éppen nyugodt a helyzet az ingatlankezelő társaság háza táján.