Rábólintottak az EU 960 milliárd eurós költségvetésére

Vágólapra másolva!
Az elégedetlenkedő Európai Parlamentet sikerült megnyugtatni, így készek elfogadni az EU 2014-20-as költségvetését. A kereteken nem változtattak.
Vágólapra másolva!

Megállapodott az Európai Bizottság az Európai Parlamenttel az EU 2014-20-as költségvetéséről - jelentette be José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke. A tagállamok hiába egyeztek meg ugyanis a költségvetésről még februárban, a parlament elégedetlen volt vele, ezért blokkolta a 960 milliárd eurós büdzsé életbe lépését.

A BBC forrásai szerint az Európai Beruházási Bank (EIB) 10 milliárd eurós (3000 milliárd forint) többletjuttatást kap, amelyet kis- és középvállalkozások hitelezésére fordíthat főleg a déli tagállamokban. A források szerint a pénz valójában 100 milliárd eurót ér, mivel a terv szerint nem közvetlenül hiteleznék ki, hanem bankgaranciaként használnák, ezzel a bankok saját forrásait tudnák mozgósítani. A pénzt az eddig elfogadott kereten belül csoportosítanák át.

Egy másik változás szerint a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére fordítanának 6 milliárd eurót. Egy garanciaprogram segítségével négy hónapos gyakornokságot támogatnának olyan fiatalok számára, akik munkanélkülivé válnak, vagy épp befejezik az iskolát.

Az európai tagállamok állam- és kormányfői csütörtökön és pénteken ülnek össze azért, hogy döntsenek többek közt a mezőgazdasági politikáról, a fiatalok támogatásáról és arról, hogy hogyan mentsenek bankot. A terv szerint elsősorban a hitelezők és a részvényesek vállalják a felelősséget, de ha csődközelbe kerül a bank, akkor a 100 ezer euró fölötti bankbetéteket is bevonják a mentésbe. Ha ez sem elég, akkor vonnak be adófizetői forrásokat.