Vágólapra másolva!
Kiválóan teljesített ma a magyar tőzsde annak ellenére, hogy Európában és Amerikában borongós hangulat uralkodik a részvénypiacokon. A BUX nagyobb emelkedésre volt képes, elsősorban a Mol és a Magyar Telekom remeklésének köszönhetően. Az öreg kontinensen viszont nem tudtak kikecmeregni a negatív tartományból a piacok, miután a tegerentúlon is esni kezdtek a részvényindexek. Ennek legfőbb oka, hogy újra felerősödtek a félelmek a Fed pénzpumpájának közelgő leállítása körül, miután a Fed jegybankárai ma újra felerősítették az ezekkel kapcsolatos aggodalmakat. A borongós hangulat délután némileg enyhülni kezdett, bár még mindig a mínuszok dominálnak.
Vágólapra másolva!

Megtépték zárásra a magyar részvényeket

Remek formában volt ma a magyar tőzsde a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére. A BUX-ot igencsak felhúzták zárásra, és végül 2,1 százalékos pluszban búcsúztatta a hetet, amivel az élmezőnyben foglalt helyet a régiós társaival folytatott versenyben. Az osztrák ATX indexet az Erste 1,8 százalékos esése húzta lejjebb, miután a hétfői Erste profit warningot követően az elemzők rendre visszavágták céláraikat.

Forrás: Origo

A főbb papírokat igencsak feltépték zárásra, melynek legfőbb oka, hogy félév vége van, vagyis a mozgás összefüggésben állhat azzal a tőzsdei jelenséggel, miszerint ilyenkor egyes nagy piaci szereplők, befektetési alapok jobb szeretnek magas árfolyamokat látni a jelentéseik elkészítésekor, melynek érdekében tesznek is a részvény piacán (vagyis vásárlásokkal jelentkeznek).

Ennek köszönhetően a Mol 3,7 százalékot menetelt ma. Ennek másik oka, hogy pert nyert a horvát leányvállalata, az INA, miután a választott bíróság elutasította az INA-val szemben támasztott követeléseket, azaz a hozzávetőleg 140 millió euró körüli kártérítést és az elmaradt haszon megtérítését.

Mol árfolyama

Forrás: Origo

A többi főbb papír közül az OTP 1,6 százalékot drágult, amivel kritikus szintet hagyott maga mögött az árfolyama, mivel a közel egy hónapos csökkenő trendvonal és a korábbi markáns ellenállás foghatta volna meg az elmúlt napokban látott menetelést.

A Magyar Telekom korrigálni kezdte az elmúlt napok pocsék teljesítményét, és 3,7 százalékot erősödött. A vállalat tegnap nagy "pofont" kapott, miután a parlament megszavazta a 2013. augusztus elejétől életbe lépő telefonadó emelést, amely a múlt héten bejelentett újabb Varga-csomag egyik fontos eleme volt. A szavazás után profitwarningot jelentett be a cég. Ráadásul az Európai Bíróság csütörtökön nem meszelte el a francia távközlési különadót. Ez rossz hír a Magyar Telekomnak is, hiszen a franciával sok ponton megegyező eljárás van folyamatban a magyar távközlési különadó ügyében is.

A telekomcég papírjait az is hátráltathatta, hogy a Concorde felülsúlyozásról egyenlő súlyozásra minősítette vissza a részvényeket.

Az Egis is magára talált délután, miután a partnercége, a Celltrion a korábbi lapértesüléseknek megfelelően a Remsima forgalmazásának európai engedélyezését jelentette be. A kelet-európai és FÁK piacokon az Egis értékesíti majd a Celltrion termékét, ami további bevételi forrást jelent a magyar cég számára. Az Egis részvényei végül 2 százalékot erősödtek.

A Richter számított a nap vesztesének, miután 0,2 százalékot esett az árfolyama, amivel nem tudott csatlakozni társaihoz. A gyógyszergyártóval kapcsolatos hír, hogy 11 ezer darab saját részvényt vásárolt tőzsdén kívüli forgalomban, ami után a cég saját részvény állománya 35 259 darabra nőtt. A Richter ezen túl 21 911 darab törzsrészvényt adott át a bónuszrészvény program jogosultjai és a kimagasló teljesítményt nyújtó alkalmazottai részére.

Forrás: Origo

A forint továbbra is jó formában van, és a 295-ös szint alatt mozog az euróval szembeni árfolyama, ami egyhetes csúcsnak számít. A dollár/forint jegyzése 226,8-nál, a svájci franké pedig 239,6-nál található késő délután. A forint egyébként a világ legjobban teljesítő devizájának számított a második negyedévben, mivel több mint 4 százalékot tudott erősödni az euróval szemben. Ilyen mértékű erősödésre a világ egyik devizája sem volt képes.

EURHUF árfolyama

Forrás: Origo

Nyakló nélkül zuhan a BlackBerry

Az európai tőzsdék gyengélkedése miatt lefelé vették az irányt az amerikai részvényindexek nyitás után, melyek az elmúlt három nap emelkedését is korrigálhatják.

A hangulaton Jeremy Stein, a Fed egyik kormányójának mai nyilatkozata is ronthatott. Stein szerint a Fed már szeptemberben dönthet az eszközvásárlási programok visszafogásáról, ha az amerikai gazdaság addig a vártnak megfelelően javul. Steinen kívül Jeffrey Lacker, a richmondi Fed elnöke is nyilatkozott, aki közölte, a befektetők nagyobb piaci áringadozásokra készülhetnek fel a pénzpumpa felől érkező különböző hírek miatt. A QE3 programnak nagy szerepe van a tőzsdék elmúlt hónapokban mutatott menetelésében, így a program csökkentése joggal aggaszthatja a befektetőket.

Ráadásul a mai makroadatok is felemásan alakultak, a júniusi chicagói beszerzési menedzserindex a várt 55 pont helyett csak 51,6 ponton alakult a májusi 58,7 pont után, ami így a gazdasági aktivitás visszaeséséről árulkodik. A michigani fogyasztói bizalom júniusi 84,1 pontos értéke viszont kellemes meglepetést okozott, mivel a szakértők "csupán" 83 pontra számítottak.

Ezek után a főbb részvényindexek esni kezdtek, ám a hangulat javulni kezdett, és javítani tudtak a mutatók. A Nasdaq már 0,2 százalékos pluszban mozog, de a Dow Jones még 0,2 százalékos, az S&P 500 pedig 0,3 százalékos mínuszban tanyázik.

Forrás: Origo

Az S&P 500 szektorai vegyesen teljesítenek, közülük a technológiai és pénzügyi cégek papírjai mutatják a leggyengébb teljesítményt. A technológiai papírokat az húzhatja lejjebb, hogy 28 százalék fölötti mínuszban is járt a BlackBerry árfolyama, miután a telefongyártó csúnyán elvétette a várakozásokat második negyedéves gyorsjelentésével. A cég a várt 8 centes profit helyett részvényenként 13 centes veszteséget jelentett, ráadásul a 3,07 milliárd dolláros árbevétel is elmaradt a 3,37 milliárd dolláros prognózistól.

Forrás: Origo

BlackBerry árfolyama (Nasdaq)

Forrás: Origo

A Nike részvényei is szenvednek, már 2,5 százlékot vesztettek értékükből, mivel a ruhagyártó gyorsjelentése hiába haladta meg a várakozásokat, a kulcsfontosságú ázsiai országokban gyenge teljesítményt mutatott a vállalat.

Az arany árfolyama tovább zuhan, és újra megfordult az 1200 dolláros szint alatt az unciánkénti kurzusa. A nemesfém mélyrepülését korábban az Investor.hu hasábjain is megjósoltuk, áprilisban 1600 dollár körüli szinteknél jeleztük az esélyét a további eséseknek, míg két héttel ezelőtt egy jellegzetes technikai formáció, a fordított füles-csésze miatt első körben 1266 dollárig is zuhanhat az árfolyam. A héten pedig az 1300 dolláros szint eleste után 1200 dolláros árfolyamot prognosztizáltunk.

Arany árfolyama (dollár/uncia)

Forrás: Origo

Venni kell a Vodafone-t

Tovább halmozták veszteségeiket délután az európai piacok, miután Jeremy Stein, a Fed egyik kormányójának mai nyilatkozata után feleőrsödtek az aggodalmak az amerikai jegybank QE3 programjának közelgő leállítása miatt.

A reggeli jó hangulatot többek között a sikeres EU-csúcs is segíthetett megalapozni. Az Európai Unió vezetői megállapodtak az unió következő hét éves költségvetéséről, melynek keretében az eredetinél magasabb összegeket fognak fordítani a munkanélküliség visszaszorítására. A 8 milliárd eurós program keretében 6 milliárd eurót fognak költeni a 24 év alattiak munkához jutásának segítésére.

Az amerikai piacok javulását látva Európában is mérsékelni kezdték a mínuszokat a tőzsdék, bár a főbb mutatók még mindig mínuszban mozognak.

Forrás: Origo

A Vodafone 0,5 százalékos emelkedéssel segíti a londoni FTSE-t, miután a Deutsche Bank semlegesről vételre minősítette fel a telekomtársaság papírjait. A felminősítés oka Németország legnagyobb kábelszolgáltatójának, a Kabel Deutschlandnak a bekebelezése lehet, melyet a Vodafone 7,7 milliárd euróért vásárolt fel a Liberty Global orra elől.

A Heineken részvényei 1,2 százalékot estek, miután a Nomura eladásra minősítette a részvényeket a korábbi semleges ajánlásáról. A bankház indoklása szerint rövid távú kockázatok övezik a sörgyártó működését, elsősorban a feltörekvő piacok gyengébb teljesítménye miatt.