Pert nyert a Mol leánya

2013.06.28. 14:34

Véget ért az Edison International által kezdeményezett eljárás az INA-val szemben, a választott bíróság ugyanis elutasította  a Mol leányával szemben támasztott  követeléseket. Az INA mellett a Mol számára is pozitívan értékelhető a döntés, mivel az olasz cég mintegy 140 millió euró körüli összeget, plusz az elmaradt hasznot követelte. A már eleve jó formában lévő Mol tovább növelte a pluszokat a hír megjelenését követően.

Véget ért az Edison International által kezdeményezett per a Mol horvát leányával, az INA-val szemben. A választott bíróság határozatában  elutasította  az  INA-val  szemben támasztott  követeléseket, azaz a hozzávetőleg 140 millió euró körüli kártérítést és az elmaradt haszon megtérítését. Az Edison korábban azért kezdeményezte az eljárás megindítását, mert véleménye szerint a horvát olajcég nem teljesítette teljeskörűen az adriai-tengeri Izabela és Iris/Iva blokkokra vonatkozó Termelés-megosztási Szerződésben foglalt kötelezettségeit.

Az INA számára igen fontos döntés született, ráadásul kedvező kimenetellel. A 140 millió eurós összeg már eleve meghaladja a tavalyi nettó profitot, amihez ha még ráadásként kártérítést is kellett volna fizetnie, akkor az jókora veszteséget okozott volna a számára. Ez pedig a Mol-ra is jelentős kihatással lett volna.

Forrás: Origo

A Mol a mai kereskedésben eleve jól teljesített, ami a pozitív választott bírósági döntéssel tovább fokozódott. Jelenleg már 2 százalékos pluszban tartózkodik a részvény.

A Mol árfolyama