Átkot hagyott a Tescóra korábbi vezetője

Vágólapra másolva!
Ian MacLaurin, a Tesco felfuttatója szerint a cég két éve lemondott vezetőjének rossz döntései miatt áll most rosszul a cég.
Vágólapra másolva!

A brit áruházlánc elnöki székéből 1997-ben visszavonult, de tevékenysége alatt a Tescót felvirágoztató Ian MacLaurin szerint a cég korábbi vezetője felelős a vállalat jelenlegi rossz eredményeiért. A szakember úgy véli, hogy a Tesco elnök-vezérigazgatóságából 2011 márciusában visszavonult Terry Leahy korábbi hibás döntései miatt nem alakultak jól a közelmúltban vállalat üzleti eredményei. A Tesco két évtized után idén áprilisban először számolt be nyereségének csökkenéséről, MacLaurin erre reagálva bírálta a társaság éves befektetői gyűlésén a korábbi cégvezető tevékenységét - adta hírül a BBC.

Bár a nemzetközi áruházláncot 1997 és 2011 között vezető Terry Leahy irányítása alatt kétszámjegyű növekedést ért el profitjában, MacLaurin szerint egy vállalatvezető sikerét nem csak a napi működése alapján kell megítélni, az is számít, hogy mit hagyott örökül a cégnek.

MacLaurin úgy véli, hogy Leahy nem sok jót hagyott a Tescóra, mivel a cég öt éven át sikertelenül próbálta meghódítani az amerikai piacot Fresh & Easy nevű áruházláncával. Nemrég a cég a veszteséget termelő amerikai üzletek eladása mellett döntött. A Terry Leahy nevéhez köthető kísérlet egymilliárd fontos költséget jelent a Tescónak, amely azonban az eurüpai, koreai és kínai piacokon is csökkenő eredményeket produkált.

McLaurin szerint Leahy kizárólag rövid távú stratégiára koncentrált, így jelentős leírandó tételeket is örökül hagyott a cégnek. A korábbi elnök szerint Phil Clarke, a Tesco jelenlegi - MacLaurin szerint hosszútávra koncentráló - vezetőjének és csapatának legalább két-három évre lesz szüksége az eredmények javítására - számolt be a Reuters hírügynökség.