Ádertől kérnek segítséget a takarékok

Vágólapra másolva!
A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény több pontja sérti az alaptörvény rendelkezéseit és a takarékszövetkezeti közösség érdekeit. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség a köztársasági elnökhöz fordul.
Vágólapra másolva!

A 105 tagot tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetséggel (OTSZ) nem egyeztettek a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló, június 27-én elfogadott törvényről. Ezért az OTSZ tagszervezetei jogorvoslatért a köztársasági elnökhöz fordultak.

A legnagyobb takarékszövetkezeti integrációt meglepte a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló jogszabály, amelyet semmilyen szakmai egyeztetés nem előzött meg a szövetséggel és tagjaival – áll az OTSZ közleményében.

Úgy vélik: a törvény több pontján súlyosan sérti az alaptörvény több rendelkezését és a takarékszövetkezeti közösség érdekeit. Sem az OTSZ, sem a tagok nem ismerték a törvénytervezet szövegét, sőt benyújtásának szándékáról sem tudtak. A törvényről nem volt szó azon a június 24-i szakmai megbeszélésen sem, amelyen az OTSZ a szövetkezeti pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos kormányzati stratégiáról tárgyalt a kormánybiztossal.

Az OTSZ „megdöbbenéssel fogadta” a törvény szövegében a takarékszövetkezeti szektor gyenge helyzetére, munkatársainak felkészültségére, intézményvédelmére, hosszú távon a további működés veszélyére utaló megállapításokat is. A Takarékszövetkezeti Integráció a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által elismert és a legmagasabb minősítési kategóriába tartozó intézményvédelmi szervezettel rendelkezik. Az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap (OTIVA) által biztosított hitelintézeteknél az Alap 20 éves fennállása alatt soha sem következett be olyan állapot, hogy az Országos Betétbiztosítási Alapnak (OBA) kellett volna helyt állnia befagyott ügyfélpénzek miatt. Az elmúlt években történő takarékszövetkezeti problémák (Jógazda, Soltvadkerti Takarékszövetkezet) nem a Takarékszövetkezeti Integráció tagintézményeinél keletkeztek.

Az OTSZ továbbra is nyitott a kormánnyal való konzultációra – áll a közleményükben.