Augusztustól drágább lesz a trappista

Vágólapra másolva!
Elkerülhetetlen a tejtermékek kereskedelmi átadási árainak emelése, augusztustól ezért átlagosan legalább 8-10 százalékos fogyasztó áremelkedés várható. A drágulás termékféleségenként differenciált mértékű lehet - közölte a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.
Vágólapra másolva!

A terméktanács szerint az áremelkedés oka az unió tejpiacán kialakult növekvő kereslet, amely már nemcsak az alapanyagot, a nyerstejet érinti. Többletigény mutatkozik a tejpor és a feldolgozott termékek piacán is. Emellett érvényesül az e-útdíj bevezetésével megjelenő többletköltségek hatása, valamint az adórendszer és az energiaárak vállalkozásokat terhelő változása, továbbá az, hogy a szélsőséges időjárási viszonyok rontják az egyenletes alapanyag-ellátás biztonságát.

Lukács László, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója kedden azt mondta, hogy a fogyasztói árakban az átadási árak - átlagosan 8-10 százalékos - növekedése a legtöbb esetben várhatóan érvényesülni fog. A fogyasztói árak emelkedése valószínűleg az alacsonyabban feldolgozott termékkörben érvényesül elsősorban, például a folyadéktej, a trappista sajt, tejföl, tehéntúró árában. A magasabban feldolgozott, nagyobb hozzáadott értéket tartalmazó termékek ebben a tekintetben kevésbé rugalmasak a szakember szerint.

A közlemény emlékeztet: a terméktanács már tavaly augusztusban előre jelezte, hogy a piaci tendenciákat figyelembe véve 6-9 hónapon belül jelentős keresleti piac alakulhat ki. Ez pedig a felvásárlási árak, majd annak következtében a fogyasztói árak jelentős emelkedéséhez vezethet.

Az akkori figyelemfelhívás beigazolódott - mutat rá a közlemény. A tavaly augusztusi kilogrammonkénti 79 forintos felvásárlási ár decemberre meghaladta a 90 forintot, idén júniusra pedig elérte a 95 forintot. Ehhez igazodva a terméktanács elnöksége a legutóbbi ülésén megemelte a tej felvásárlási alapárának éves átlagára vonatkozó prognózisát.

Az alapanyagárak, a logisztikai költségek és a termék-előállításhoz kapcsolódó költségek növekedését a magyar tejipar már nem képes a saját forrásaiból finanszírozni, ezért továbbhárítja a kereskedelemre. Ellenkező esetben az ágazat szereplői olyan mértékben lennének kénytelenek a termékeiket exportpiacokon értékesíteni, hogy az már veszélyeztethetné a belföldi ellátás biztonságát - mutat rá a közlemény.

Lukács László szerint ezért újra meg kellene vizsgálni az alapvető élelmiszerek áfacsökkentésének a lehetőségét, ezt már korábban is javasolta a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.