Magyar sajtot esznek a jordániai katonák

2013.07.03. 10:57

Augusztus 1-jétől egy éven át a Kőröstej szállít sajtot Jordánia mintegy 100 ezer fős hadseregének, miután a cég elnyerte a hadsereg tenderét.

A Kőröstej Magyarország egyik legnagyobb sajtexportőre, a cégcsoport az év első 5 hónapját 15 milliárdos forgalommal zárta - tett közzé a társaság. A vállalat további terjeszkedésre készül, most holland, osztrák és ausztrál cégeket megelőzve megnyerte a jordániai hadsereg tenderét, ennek értelmében egy éven keresztül kizárólag a Kőröstej szállít sajtot a keleti ország fegyveres erejének.

A fémdobozos, ömlesztett sajtokat 2013. augusztus 1-jétől kezdve egy éven keresztül gyártja és szállítja majd a vállalat a több mint százezer fős haderőnek, ez több száz tonna sajt exportálását jelenti.

A cég tulajdonosa, Riad Naboulsi Libanonban született, és 1975-ben, tizennyolc évesen jött Magyarországra. Itt tanult, itt kezdett vállalkozni, és magyarnak is érzi magát. Az Origónak korábban ezt így indokolta: "A magyar állam ingyen taníttatott, magyarnak érzem magam, magyar embereket foglalkoztatok, magyar alapanyagból termelek. Magyarországon keresem a pénzt, itt is akarom elkölteni, nem foglalkoztat az elköltözés gondolata." Róla készült portrénkat itt olvashatja.

A Kőröstej elsősorban hajdú/kaskaval, krémfehér, halloum és ömlesztett sajtokat gyárt a hazai és a külföldi piacokra. A mintegy 800 főt foglalkoztató vállalat a Közel-Kelet szinte valamennyi országába exportál, vevői között szaúdi, libanoni, jordániai, kuwaiti, jemeni és arab emírségbeli cégek egyaránt megtalálhatók, de az Európai Unióban is fellelhetők a termékei.