Durván erősödik a forint

Vágólapra másolva!
Az EKB sajtótájékoztatója alaposan megfordította a hangulatot Európában, Mario Draghi kamatvágásra történő utalása a forintra is jó hatást gyakorolt, 296-ról 292,5-ig süllyedtek az eurójegyzések.Az euró árfolyama az emelkedő trendvonalhoz érkezett, ennek áttörése esetén nyílhat meg az út a további erősödés irányába.
Vágólapra másolva!

Egészen 292,5-ig estek az euró-forint jegyzések a Mario Draghi sajtótájékoztatója kapcsán kialakult európai raliban, pedig a nap első felében még a gyengülés játszotta a fő szerepet a forint életében. Az EKB elnöke egészen markáns utalásokat tett egy közelgő kamatcsökkentésre, a monetáris lazítás hírére pedig bepörögtek a befektetők, és a részvények mellett más kockázatos eszközök árfolyama is emelkedésnek indult. Köztük az OTP-é, amit ráadásul a Kúria bank számára kedvező ítélete is támogat, nehéz megítélni, hogy melyiknek mekkora szerepe van az OTP mai 4 százalékos ralijában.

Az euró-forint jegyzések alakulása

Forrás: Investor.hu

Mit mutat a technikai elemzés?

Forint vételben gondolkodó befektetőknek érdemes fokozottan figyelni a következő napok fejleményeit. Az elmúlt napokban a forint erősödése elérte a szaggatott piros vonallal jelzett emelkedő trendvonalat. A következő napokban dőlhet el, sikerül-e áttörnie, mely esemény euróladási jelzést generálhat a trendkövető befektetők számára. Áttörés esetén a forint erősödése a következő szinteknél állhat meg:

1) 200 napos mozgóátlag : 291,80 Ft
2) Június közepi minimum: 289,60 Ft.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy aki a tőzsdén, illetve a devizapiacon sikeresen akar kereskedni, számolnia kell veszteséges ügyletekkel is. Nincs olyan, hogy csak nyereséges üzletet kötünk. Ha 10-ből 7-8 nyereséges, akkor hosszútávon szépen fog gyarapodni a számlánk egyenlege, de ehhez be kell tartanunk a legfontosabb szabályt : ha eljön az ideje a veszteséges pozíció lezárása, gondolkodás és habozás nélkül cselekedni kell!

Az euró-forint árfolyam

Forrás: Investor.hu