Most már jó biznisz Magyarország

Vágólapra másolva!
Matolcsy nem vesztette el a fejét, a kormány stabil maradhat, Magyarország már nincs a hírekben - sorolta Timothy Ash londoni pénzügyi szakember, miért érdemes magyar állampapírokba fektetni.
Vágólapra másolva!

Vásárlásra ajánlotta a magyar állampapírokat Timothy Ash, a Standard Bank londoni igazgatója. Hosszú elemzésében sorolja az okokat, amelyek az elmúlt hónapokban azt bizonyították számára, hogy biztonságosabbá vált a magyarországi befektetés.

Úgy látta, az Orbán-kormány az első két éve során folyamatosan összetűzésben volt az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal többek közt az alkotmányozás miatt. Ash szerint 2012 közepétől viszont "észrevehető javulás" volt a kapcsolatokban, főleg a Bizottsággal.

A magyarországi stabilitást erősíti az elemző szerint az, hogy várhatóan a Fidesz egyedül fog tudni kormányt alakítani 2014-ben - a jelenleg ismert közvéleménykutatási adatok szerint. A befektetők szempontjából rossz kisebbségi kormányra csökkent a valószínűség.

Az érvek között volt az is, hogy Magyarország pénzügyi helyzete javult, de azt is egyszerűen jó érvként hozta fel, hogy "Magyarország lekerült a címlapokról". Korábban sokszor a pénzügyi vihar középpontjában volt az ország, most már Ciprus, Szlovénia vagy mostanában Törökország sokkal többet szerepel a pénzügyi hírekben.

Pozitívan értékelte Ash, hogy Matolcsy György nem váltotta be a nevéhez fűzött félelmeket, a jegybank mérsékelt maradt, miközben a bankokkal békét kötött a kormány. Ash elemzése nem vette figyelembe sem a takarékszövetkezeti átalakítást, sem a Varga-csomagban megemelt adókat.