Leállt az OMV líbiai termelése

Vágólapra másolva!
Június 25-e óta nem termel ki olajat Líbiában az OMV - közölte ma az olajtársaság. A vállalat a politikia események miatt döntött úgy, hogy szünetelteti a kitermelését, így a napi teljesítmény 10 százaléka esik ki az OMV-nál.A részvény már 2,4 százalékos mínuszban jár, nagyjából 1 százalékpontot esett a papír, mióta megjelent a hír.
Vágólapra másolva!

A líbiai politikai események miatt az OMV úgy döntött, hogy leállítja líbiai olajkitermelését. A vállalat által közzétett közleménye szerint június 25 óta nem termelt ki szénhidrogént az OMV az afrikai országban. A 2012-es adatok szerint a vállalat naponta 303 ezer hordónyi kőolajegyenértékest hozott a felszínre, ebből 30 ezer hordót Líbiában. Az olajtársaság közleménye szerint szorosan figyelik az eseményeket.

A részvény a társaság mai bejelentésére eddig nem mutatott be eleinte nagyobb esést, de később az 1-1,2 százalékos mínuszát 2 százalék fölötti szintre "növelte" a részvény.

OMV napon belüli grafikon (Bécs)

Forrás: Origo

2011 tavaszán, amikor Líbiában polgárháború robbant ki és az ország akkori vezetőjét, Muammar Kadhafi elüldözték, akkor az OMV árfolyama is megsínyletette a kitermelés visszaesését. A teljesítmény hasonló mértékben zsugorodott össze, mint ahogyan ma az OMV közzétette. Az akkori termelés is nagyjából 30 ezer hordó körül alakult, aminek a tartós kiesése nyomás alá helyezte az árfolyamot. forrás: Investor.hu

Mi a gond Líbiában?

Líbiának az elmúlt években fontos szerepe volt az olajpiacon, mivel naponta 1,2-1,8 millió hordónyi olajat hoztak a felszínre az afrikai országban, ráadásul kiemelkedő minőségű nyersolajjal tudta az ország ellátni a vevőit. A globális piacon ugyanakkor nem számított korábban sem a legnagyobb olajkitermelőnek, a napi kitermelésből 2-3 százalékot hasított ki folyamatosan.

Ugyanakkor a 2011-ben kirobbant Arab Tavasz miatt Líbiában drasztikusan visszaesett az olaj kitermelése, illetve a piacok attól tartottak, hogy tovább terjednek más országokra is lázadások, tüntetések. Emiatt az olaj ára egy tartós áremelkedést szenvedett el, de leginkább az észak-európai Brent típusú olaj ára ugrott meg.

Érdemes észrevenni a kitermelési adatokon, hogy hiába tudta Líbia visszatornázni a kitermelését a polgárháborút megelőző szintekre, az elmúlt néhány hónapban ismét csökkenő pályára állt a teljesítmény. Januárhoz képest már 16 százalékot esett a szénhidrogén felszínre hozása az afrikai országban, de az 1,6 millió hordós tavaly nyári szinthez képest lényegesen nagyobb a zsugorodás mértéke. A Bloombergnek nyilatkozó Arabian Gulf Oil Co. szóvivője szerint ennek hátterében áramkimaradások és az áramellátással kapcsolatos problémák állnak, mivel a pumpák nem tudják kihozni a nyersolajat. A líbiai kormányzat az elektromos energia kiesését időszakos áramfejlesztőkkel akarja orvosolni. Emiatt jelentették be június 17-én, hogy a londoni piacon forgó APR Energy-vel szerződést kötött áramleszállításról.

forrás: Investor.hu

Líbiában továbbra is problémát okoznak a tüntetések és az olajtermelő létesítmények elleni támadások, ami miatt a líbiai kormány megnégyszerezte az egységeket védő erőket. A líbiai olajminiszter szerint a megmozdulások naponta 250 ezer hordónyi kiesést okoznak.

A Líbiában tevékenykedő cégek és az olaj piac számára az jelenthet újabb problémát, ha a tovább terjednek az egyiptomi feszültségek. Ebben az esetben akár napi 1 millió hordónyi szénhidrogén is kieshet a piacról. A régió az olajpiac szempontjából azért is fontos, mert Egyiptomon keresztül egy nagyobb olajvezeték is átfut és a szuezi-csatornán is nagy a tankerhajók forgalma.

OMV napi grafikon (Bécs)

Forrás: Origo