Vágólapra másolva!
Felpezsdült az aktivitás zárás előtt a magyar tőzsdén, melynek köszönhetően a BUX szekere is meglódult, és a kezdeti csordogálás után 0,6 százalékos pluszban zárta a kereskedést a hazai részvényindex. A BUX javulásában leginkább a Magyar Telekom és az OTP megugrása játszott szerepet, mindkét papír nagyobb emelkedésre volt ma képes.A nemzetközi részvénypiacokra a kivárás a jellemző, ugyanis este nyolckor kerül nyilvánosságra a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve, melyből fontos információk derülhetnek ki az eszközvásárlási programok jövőjéről. Emiatt nincs nagy mozgás az európai és amerikai börzéken, a tengerentúli tőzsdemutatók tegnapi záróértékeik közelében stagnálnak.
Vágólapra másolva!

Megugrott a Magyar Telekom

Az európai tőzsdéken tapasztalható alacsony aktivitás miatt a hazai parketten sem volt nagy forgalom, a BUX egész nap szűk sűvban oldalazott, bár zárásra kissé megindult a szekere, és végül 0,6 százalékos pluszban zárt.

Az osztrák ATX viszont lemaradt társaitól, nagyrészt az OMV 4,5 százalékos esése miatt, miután két elemzőház is csökkentett az OMV részvényére vonatkozó célárfolyamán. A JPMorgan elemzője a korábbi semlegesről alulteljesítőre módosította az olajtársaság részvényeire vonatkoz ajánlását. Az elemző ráadásul a korábbi 32 eurós célárat is 30 euróra csökkentette, aki vélhetően a líbiai olajkitermelés tegnap bejelentett leállítását is figyelembe vette a döntésénél.

Az OMV ezen túl nemrég bejelentette, hogy eladja román gázegységét a Ligatne társaságnak.

Forrás: Origo

A magyar részvényindex kisebb megugrásában leginkább a Magyar Telekom és az OTP "megtáltosodása" játszott szerepet. A telekompapír 1,9 százalékos pluszt szedett össze, amivel tovább távolodott történelmi mélypontjától, míg a bankpapír délután nagyobb menetelésbe kezdett, és 1 százalékot emelkedett. Az OTP ezzel az 5100 forintos szintet közelítette meg.

Magyar Telekom árfolyama

Forrás: Origo

Az OMV gyengélkedése ellenére a Mol jól tartotta magát, melyet zárásra húztak fel, és végül 0,3 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést. Ezzel egy szimmetrikus háromszögből tört ki az árfolyama, és a lélektani 17 ezer forintos szintet tudott zárni. Ebben nagy segítségére volt az olajár emelkedése, az európai Brent olaj ma további 0,3 százalékot drágult, amivel a 108 dollárig ugrott az árfolyama.

Mol árfolyama

Forrás: Origo

A két gyógyszerpapír közül a Richter 0,1 százalékot, az Egis pedig 0,4 százalékot erősödött. A Richter befektetőinek érdemes észben tartania, hogy a gyógyszercég piaczárás után tizedeli részvényeit, tehát az 1000 forintos névértékű papírokkal ma lehet utoljára kereskedni. A részvényesek tulajdoni aránya nem fog változni, ez csupán egy technikai változásnak felel meg.

Forrás: Origo

A forint gyengülésnek indult ma, és 294 fölött is megfordult az euróval szembeni árfolyama. A jegyzés azóta kissé korrigált, és 293,6 közelébe tért vissza. A dollár/forint árfolyama 228,3-nál, a svájci franké 236-nál mozog késő délután.

EURHUF árfolyama

Forrás: Origo

Nem tudott javítani Európa

Délután sem volt nagy mozgás az európai tőzsdéken, mivel a befektetők feszült figyelemmel várják a Fed legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét, melyből fontos információk derülhetnek ki az amerikai jegybank QE3 programjának jövőjéről. A jegyzőkönyv nyolc órás publikálása után Ben Bernanke Fed elnök tart beszédet, melyet vélhetően kiemelt figyelem fog övezni.

A kivárás miatt a lecsorgás volt a jellemző az európai börzékre, ahol kisebb profitrealizálás is kezdődhetett a piacok elmúlt két napban mutatott menetelése után. A jelentősebb vételi kedv kialakulását Olaszország tegnap esti leminősítése is meggátolta, ezen kívül Kínából a gazdaság lassulásáról árulkodó makroadatok láttak napvilágot hajnalban.

Forrás: Origo

A német DAX-ot többek között a K+S 4 százalékos esése húzza lejjebb, miután a UBS a korábbi semlegesről eladásra rontotta a műtrágyagyártó részvényeire vonatkozó ajánlását.

A nap egyik nyertesének a Burberry részvényei számítanak, melyek 4,5 százalékot drágultak Londonban, miután a luxuscikk-gyártó a vártnál nagyobb forgalomnövekedésről számolt be. A cég közlése szerint 339 millió fontos forgalmat bonyolítottak a második negyedévben, holott a szakértők "csupán" 316 millió fontra számítottak.

A Sodexo papírok 1,2 százalékot emelkedtek miután a vezérigazgató tájékoztatása szerint a cég árbevétele 2,3 százalékkal nőtt éves alapon az elmúlt kilenc hónapban, míg a szakértők 2,2 százalékos bővülésre számítottak.

Kivár Amerika is

Amerikában sincs nagy mozgás a piacokon a Fed jegyzőkönyve előtt, a részvényindexek tegnapi záróértékük közelében mozognak. A Nasdaq stagnál, míg az S&P 500 egyelőre nem tud közelebb kerülni mindenkori legmagasabb értékéhez, és a Dow Jones-szal együtt 0,2 százalékot gyengült.

Forrás: Origo

Az S&P 500 szektorai vegyesen teljesítenek, a legjobban az egészségügyi cégek papírjai mozognak, míg a pénzügyi vállalatok kissé lemaradtak társaiktól.

A technológiai szektort leginkább a HP 3,5 százalékos drágulása segíti. Ebben az játszhat szerepet, hogy éles fordulat állt be a Citigroup elemzőjének véleményének a HP részvényével kapcsolatban. A szakértő ugyanis a korábbi eladási ajánlását vételre módosította, kiemelve, hogy további 25-30 százalékos árfolyam emelkedés is elképzelhető a HP esetében.

Forrás: Origo

A gyorsjelentési szezon többek között a Family Dollar Stores számaival folytatódott. A kiskereskedelmi üzletlánc 1,05 dolláros EPS-t ért el az előző negyedévben, szemben az elemzők által várt 1,03 dollárral. A társaság 2,57 milliárd dolláros árbevétele pedig megegyezett a várakozásokkal. Rossz hír viszont, hogy a társaság csökkentette az idei évre vonatkozó profitvárakozásait, és már csak 3,77-3,82 dolláros EPS-sel kalkulálnak a korábbi 3,73-3,93 dollár helyett. A befektetők mindenesetre kedvezően fogadták az eredményeket, mivel a vállalat részvényei 4,5 százalékot drágultak.

A WTI olaj árfolyama tovább emelkedett, és már 3 dollár alá csökkent a közte és a Brent nyersolaj közötti árrés. Ilyen alacsony spreadre 2010 júniusa óta nem volt példa.

A gyorsjelentési szezon ma is folytatódni fog, piaczárás után teszi közzé negyedéves eredményeit a világ egyik legnagyobb gyorséttermi lánca, a Yum! Brands. A cég 54 centes egy részvényre jutó nyereséget (EPS) érhetett el az elemzők szerint.