Kellemes hírről számolt be a Mol kurdisztáni partnere

2013.07.10. 8:42

A Mol kurdisztáni partnere, a Gulf Keystone ma reggel arról számolt, be hogy a Shaikan mezőn megkezdődött a Shaikan-10-es kút fúrása. A tervek szerint a kút, majd a második termelő kapacitáshoz kapcsolódik. Az első termelő egység pedig hamarosan megkezdheti a munkát és rövidesen naponta 20 ezer hordónyi szénhidrogént termel majd.

Ma reggel jelentette be a Mol kurdisztáni partnere, hogy a Shaikan mezőn a Shaikan-10-es kút fúrását megkezdték. A jelenlegi tervek szerint a kútból kitermelő lesz és a Shaikan-2 és a Shaikan-5-tel együtt majd a területen létesítendő második termelő létesítmény része lesz. A Gulf Keystone úgy számol, hogy ez az egység is napi 20 ezer hordónyi szénhidrogén felszínre hozására lesz majd képes. A mostani állapot alapján elvileg még idén elkészülhet a létesítmény.

A Gulf Keystone továbbá arról is beszámolt, hogy rövidesen megkezdődhet a kereskedelmi mennyiségő szénhidrogén kitermelése az első termelő létesítményben, aminek szintén napi 20 ezer hordó lesz a teljesítménye. A mező fejlesztési terveit egyébként június végén hagyta jóvá Irak kurdisztáni régiójának természeti erőforrások minisztériuma. A Gulf Keystone tervei meglehetősen ambíciózusak, hiszen három éven belül 150 ezer, öt éven belül pedig 250 ezer hordóra akarják növelni a napi szénhidrogén kitermelést.

Hogyan érinti ezt a Mol?

A Mol jövőbeli növekedése szempontjából Irak kurdisztáni régiója kiemelkedő szerepet tölt be, hiszen a magyar olajtársaság napi 55-62 ezer hordóra szeretné 2017-re felpörgetni a kitermelést. A vállalat jelenlegi, napi 110 ezer hordó körüli teljesítményéhez viszonyítva ez egy lényeges bővülési potenciál lehet.

Érdemes azonban kiemelni, hogy Mol részesedése a Shaikan mezőn viszonylag kicsi, mintegy 20 százalékot tesz ki higítatlanul.

A Gulf Keystone részvénye mintegy 2 százalékos emelkedéssel reagált a mai bejelentésekre, a Mol papírja viszont minimális korrekciót mutat.

Gulf Keystone napi grafikon (London)

forrás: Investor.hu

Mol napi grafikon