Lehangoló hírek Kínából

2013.07.10. 10:20
A magyar idő szerint ma hajnalban publikált kínai import-export adatok a vártnál sokkal gyengébbek lettek, annak ellenére, hogy a néhány hete közölt beszerzési menedzser indexek (PMI) alapján várható volt, hogy az export elég gyengén alakult júniusban. A tőzsdei reakció ennek megfelelően visszafogott volt, mert a befektetők - az elemzők optimista várakozásaival szemben - úgy látszik számítottak a gyenge számokra.

 

Újabb lehangoló makroadat látott napvilágot Kínában, bár a figyelmesebb befektetők számíthattak a túlzottan optimista elemző várakozásokhoz képest csalódást keltő adatokra. A néhány hete közölt júniusi beszerzési menedzserindex (PMI) export alindexe már jelezte, hogy ne számítsunk semmi jóra. Ennek megfelelően a tőzsde nem is reagált nagyon drasztikusan és végül 2 százalék feletti emelkedéssel zárt a Shanghai Composite Index a kezdeti megingást követően.

Shanghai Composite Index

Forrás: Origo

Gyegébb az export és az import is

A várt 3,7 százalékos bővülés helyett 3,1 százalékkal csökkent a kínai export júniusban. A várakozásokhoz képest meglepően gyenge adat arra utal, hogy a világgazdaság egészében gondok vannak és ezért lecsökkent a kereslet a kínai termékek iránt. Elemzők szerint már a fejlődő gazdaságok részéről is csökken a kereslet, ami hosszabb távon sem jó jel kínai szempontból. A kínai export egyébként tavaly január óta először mutat csökkenést éves alapon.

Forrás: Origo

A belső kereslet egyelőre szintén nem pörgött még fel annak ellenére, hogy az új gazdaságpolitikai irányelvek szerint a beruházás-vezérelt gazdasági modell helyett a belső fogyasztás kerülne a középpontba. A várt 6 (!) százalékos importbővülés helyett 0,7 százalékkal csökkent a behozatal az egy évvel ezelőtti adathoz képest. Ebből az látszik, hogy a belső kereslet is gyenge lábakon áll még.