Ha nem a pénz koordinál, a diktatúra fog

2013.07.11. 21:04

Chikán Attila és Surányi György egy liberális fórumon igyekeztek levenni a bűn terhét az elmúlt húsz évről, mert a hiba nem a rendszerváltás utáni tíz évben volt, hanem akkor, amikor már nem a pénz koordinálta a gazdaságot.

A bank, a külföldi, a profit ma ellenség, egy liberális joggal teszi fel magának a kérdést: a liberális gazdaságpolitika a bűnös? A Szabadságért Alapítvány csütörtök esti rendezvényén összegyűlt mintegy száz liberális ember Chikán Attilától, az első Orbán-kormány gazdasági miniszterétől és Surányi György korábbi jegybankelnöktől nyerhetett feloldozást.

Nem a rendszerváltás utáni átalakulás volt a bűnös, hanem a 2001-től beállt gazdaságpolitikai fordulat – csengett egybe a közgazdászok visszaemlékezése az elmúlt húsz évre. Mondták ezt úgy, hogy Chikán Attila az „inkább liberális, mint nem” címkét aggatta magára, Surányi György pedig számokkal bombázta szét az antiliberális gazdaságpolitikát.

Surányi György úgy emlékezett vissza, hogy a rendszerváltás utáni években a pénz, vagyis a szabadon alakuló árak és bérek helyett a „nemfizetés” koordinálta a gazdaságot, mert senki nem fizetett senkinek. Ezt tíz év alatt sikerült ledolgozni, de ma megint nem a pénz koordinál – állította a volt jegybankelnök. Az állam nem, vagy csak késve fizet, az állami garanciákat csak hosszú perek után lehet érvényesíteni, közben a háztartások is így működnek, nem fizetik a számlákat, adókat. 800 ezer család ma nem tud fizetni, ilyen a régióban megközelítőleg sincs – mondta Surányi György. „Ha nem a pénz koordinál, ott a korrupció, az erőszak, a diktatúra fog” – vetítette a falra a liberálisok ördögét.

Nem épültek fel az alapok

Bár Surányi György szerint a rendszerváltás utáni első évtizedben nyugatosodott az ország, Chikán Attila szerint gazdasági értelemben viszont nem épültek fel az alapok. A szocializmus végén előnyben volt Magyarország a régió más országaihoz képest, viszont az előny fenntartásáért már nem sokat tett az ország. Az Antall-kormány 1945 előtti mintákhoz nyúlt, a Horn-kormány a reformszocializmus mintáihoz, Orbánék egy újat próbáltak keresni, de ebből az sült ki, hogy 2000 után nem volt már minta, amibe a gazdaságpolitika kapaszkodhatott volna – vezette végig a volt miniszter.

Amikor arról beszélt, hogy a rendszerváltástól sokkal jobb gazdasági növekedést várt, nem csak a kormányok kudarcáról beszélt, hanem, hogy a magyarok nem a modern piacgazdaság alapjait jelentő értékeket építették. „Azt gondoltam, sokkal nagyobb a ragaszkodásunk a jogállamisághoz” – vezette vissza Chikán Attila az emberek lelkéig Magyarország gazdasági kudarcát utalva arra, hogy az új Orbán-kormány már könnyen kikezdi a magántulajdon szentségét is.

2000 decemberében fogant a bűn

A bűn valamikor 2000 decemberében fogant, az ex-MNB-elnök egyszerűen összefoglalta a hallgatóságnak: ma annak az árát fizeti Magyarország, hogy 2001 és 2008 között antiliberális volt a gazdaságpolitika. Surányi György visszaemlékezett arra, hogy bár papíron csak 2002-ben szaladt el a költségvetés hiánya, valójában már 2001-ben elindult a nyakló nélküli költekezés. Surányi azt állította, hogy a választási év 9 százalékos deficitjéből 2,3 százalékpontot az előző években felhalmozott adósságok elismerése volt. Ha ezzel korrigáljuk, akkor 2001-ben 6, 2002-ben 7 százalék lett volna a deficit, mindkettő durva kiköltekezést jelent – érvelt a volt jegybankelnök.

Ő is viszont csak kérdezett: vajon mi az oka annak, hogy 2000 végén az exportra és a nyugati tőkebevonásra épülő, fenntartható és gyors növekedést felváltotta a fogyasztásra és költségvetési osztogatásra építő gazdaságpolitika. Az átlagember alighanem örült, hogy hirtelen 28 százalékkal nőtt a reálbér a fordulat után, de Surányi György szerint e mögött semmilyen gazdasági teljesítmény nem állt, sőt, a külföld felé való eladósodásból lehetett csak fedezni.

„A magyar gazdaságpolitikai kudarcnak semmi köze a liberalizmushoz. Én nem ismerek olyan liberális közgazdászt, aki egyetértene 7-8 százalékos hiánnyal” – mondta Surányi, és hirtelen lerántotta a leplet az elmúlt húsz év liberális összekacsintásáról. Szerinte, ha az Antall-, a Horn- és az első Orbán-kormány pénzügy- és gazdasági minisztereit egy asztalhoz lehetne ültetni, sok elvi ellentét nem alakulna ki közöttük, mert a liberális minimum mindegyikükben megvan.