Nem az a kérdés, hogy van-e megszorítás Magyarországon, hanem az, hogy miért. Ugyanakkor most talán könnyebb időszak jöhet, 2014-ben sem kell nyomban megszorítással indítania a választásokon győző erőnek. Ha viszont a remélt növekedés elmarad, nehéz helyzetbe kerülhet az ország.

Orbán Viktor meg akart szabadulni Brüsszel felügyeletétől, véget kívánt vetni az országgal szembeni uniós túlzottdeficit-eljárásnak – ez az idén júniusban sikerült is. Mindezért, lényegében 2011 tavaszától, az első Széll Kálmán-tervtől kezdve egymást követték a kisebb-nagyobb költségvetési kiigazítások, megszorítások. (A nagyobb pénzszerző, esetenként az embereknek pénzt adó akciókról lásd másik cikkünket.)

Alig egy hónapja, hogy nyakunkba kaptuk a legutóbbi megszorítást. Megszorítóspirálba kerülünk, vagy talán már abban is vagyunk?

Forrás: Origo

Előállt a tankönyvi példa a megszorítások ördögi körére: a kormány adót emel, kiadást csökkent, ez a gazdasági növekedést lehúzza, recesszióba fordítja, így újabb megszorítás kell, hogy a költségvetési hiány ne szálljon el, az államadósság ne induljon felfelé.

 

 

Államadósság és gazdasági növekedésForrás: [origo]

Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősség Intézet Budapest ügyvezetője szerint ma már nem is az a kérdés, hogy megszorítóspirálban vagyunk-e, hanem, hogy miért kerültünk bele. Szerinte a kormány váratlan húzásai navigálták az országot ebbe az ördögi körbe. Nem a megszorítások ténye az egyetlen probléma, hanem hogy többségük váratlanul érte az érintetteket. Erre a legutóbbi Varga-csomag is jó példa volt.

Romhányi szerint a kapkodás jelentős problémát okoz, amit Írország egyszer már átélt. "Közismert az 1980-as évek második felében indult ír csoda. Azt azonban kevesen tudják, hogy az ír sikersztori előtt nem sokkal volt egy ír kudarcsztori is" – mondta az Origónak.

A nyolcvanas évek elején az ottani kabinet egy nagy költségvetési kiigazítást hajtott végre, ami lefagyasztotta az ír gazdaságot, pár évre rá egy újabb megszorításra kényszerültek, ami után viszont megtáltosodott a gazdaság. A két esetnél merőben más volt az, ahogyan reagáltak az emberek és a cégek az intézkedésekre. "Az első csomag egy rosszul kommunikált, koncepciótlan, gyorsan összedobott akció volt. A második jól elmagyarázott, nagyobb rendszerbe ágyazott volt, amiről minden érintett tudta, miért kell és meddig tart, így tudtak tervezni” – von párhuzamot a mostani magyar esettel Romhányi.

Mint mondja, a váratlanul előbukkanó, a korábbi, akár a legmagasabb szintű kormányzati ígéretek és megállapodások gátlástalan semmibevétele, az újabb és újabb pénzelvonások a nullára írták a kiszámíthatóságot és a hitelességet. Nincs jövőbe vetett bizalom, ennek pedig egyenes következménye, hogy a cégek, vállalkozások nem akarnak beruházni, a tőkeállomány apad, a potenciális gazdasági növekedés alacsony, alig félszázalékos. Szerinte ezek sodornak minket a megszorítóspirálba.

Nincs hova nyúlni

Nem látja ennyire borúsan a helyzetet Barcza György. A Századvég Gazdaságkutató vezető elemzője szerint a költségvetés gazdasági növekedést lehúzó hatásának vége van, és 2014-ben nem kell nyomban megszorítással indítania a választásokon győző erőnek. A hitelleépülés negatív hatása is előbb-utóbb abbamarad, ahogyan az európai adósságválság sem tarthat örökké.

Nem drámai a helyzet, és még mindig jobb, ha lassan jön lefele az adósság és lassan is növekszik a gazdaság, mint ha egy kicsit kiengednénk, költségvetési költekezéssel lendületet adnánk a gazdaságnak, de újra belesodródnánk egy adósságválságba – így ítéli meg Barcza.

A Századvég elemzője is úgy látja azonban, hogy ha a remélt növekedés elmarad, akkor nehéz helyzetbe kerülhet az ország. Mint mondja, az elmúlt száz évünk arról szólt, hogy kisebb-nagyobb szünetekkel visszaestünk az eladósodási csapdába. „Most kifeszített helyzetben vagyunk, mert nincs privatizálandó nagy állami vagyon, a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások is az államhoz kerültek, a vállalatok adóztatását már bevetette a kormány, így ha ismét egy adósságkrízis küszöbére kerülnénk, az komoly fejtörést okozna, nem lenne könnyű reagálni.”

Növekedés???

A kérdés így arra csúcsosodik ki, hogy mekkora növekedést tud Magyarország kipréselni magából. A KFIB szerint a gazdasági peremfeltételekből nem jöhet ki más, mint lassú, a következő pár évben átlagosan legfeljebb félszázalékos gazdasági növekedés.

A vállalati szektor adóztatását a cégek nem tudják teljesen a fogyasztóikra hárítani, így a munkabéreken fognak spórolni. Sok a munkanélküli és a közfoglalkoztatott, ezért a cégek megtehetik, hogy a dolgozóik bérét alig emelik a következő években, ha egyáltalán lesz béremelés. Az emberek keresete az inflációval sem nagyon tart lépést, ebből csak csökkenő fogyasztás jöhetne ki.

Csak az tudja átlendíteni a fogyasztást a pozitív tartományba, ha a korábban felvett hitelek kamat- és törlesztési terhe csökken, ez azonban csak nagyon komótosan fog végbemenni. A csökkenő tőkeállomány és az alig növekvő fogyasztás a szakember szerint elég indok arra, hogy miért ne várjuk a gazdaság meglódulását.

Ha pedig nincs érdemi gazdasági növekedés, akkor az államadósság sem fog csökkenni. A 3 százalék körüli inflációból, a kicsivel 3 százalék alatt maradó költségvetési hiányból és a félszázalékos gazdasági növekedésből az jön ki, hogy az államadósság a GDP 80 százaléka körül fog megragadni, vetíti előre Romhányi. „Tetszik, nem tetszik, ez a középtávú egyensúly, de ez egy nagyon rossz egyensúly.”

Barcza György szerint valójában nem félszázalékos a magyar gazdaság potenciális növekedési képessége, hanem 2 százalék körüli. A jegybank félszázalékosra teszi a potenciális növekedési rátát, de azért ilyen alacsony, mert közben a banki hitelezés épül le, folyamatosan esik a hitelállomány.

Ha ezzel a hatással korrigálnánk a félszázalékos potenciális növekedési rátát, akkor azt kapnánk, hogy a gazdaság természetes növekedési üteme inkább 2 százalékos, ehhez kell hozzá szoknunk – magyarázta Barcza.