Szlovéniába várják a Magyar Telekomot?

2013.07.12. 10:45

Szlovéniában potenciális vevőjelöltként kezelik a Magyar Telekomot a Telekom Slovenije privatizációjában. Ennek lehetőségéről nemrégiben az Investor.hu hasábjain is beszámoltunk, néhány éve ugyanis a hazai telekomcég élénken érdeklődött a szlovén szektortársának megvétele iránt. Biztosat egyelőre még nem tudni, hogy részt venne-e a Magyar Telekom a tenderen, számításaink szerint azonban egy esetleges nagyobb bevásárlás az osztalék nagyságát is befolyásolná.

Kik lehetnek a vevők? Még csak a pletykálkodnak!

Szlovén sajtóértesülések szerint a Deutsche Telekom mellett török és orosz vevők merülhetnek fel a Telekom Slovenije privatizációja során. A szlovén telekomcég értékesítéséről nemrégiben az Investor.hu is beszámolt, igaz akkor a kormány még nem adta áldását arra a listára, amely 15 vállalat eladását irányozta elő. Azóta már erre is sor került, ráadásul a kormány részéről már azt is megerősítették, hogy a folyamat ősszel kezdetét veheti.

Saso Stanovik, az Alta Group elemzője szerint a Telekom Slovenije privatizációja már a harmadik negyedévben megindulhat, igaz a végső értékesítésre várhatóan idén nem fog sor kerülni. Elmondása alapján a legesélyesebb pályázó a Deutsche Telekom két leánya, a Magyar Telekom és a Hrvatski Telekom közül kerülhet ki, ugyanakkor a Telekom Austria és a norvég Telenor is részt vehetnek a tenderen.

Egy a Telekom Austriához közel álló forrás szerint az osztrák távközlési cég nem érdeklődik a Telekom Slovenije megvétele iránt, ugyanis nagyon is elégedett szlovén leányával, a Si.mobillal, amely 30,3 százalékos részesedésével a helyi mobilpiac második számú szereplőjének számít. Ráadásul a Telekom Austria vezérigazgatója a Wirtschaftsblattnak adott interjújában nem említette meg potenciális célpontként a Telekom Slovenijét, pedig szó esett a cég délkelet-európai terjeszkedéséről is.

Forrás: Origo
 
A Telenor azután került képbe, hogy tavasszal felvásárolta a második legnagyobb bolgár mobilszolgáltatót, a Globult, míg a Deutsche Telekom leányai korábban is érdeklődtek a szlovén telekomcég iránt, igaz az azóta sokat változó piaci környezet révén sokat változhatott a véleményük. Egyelőre azonban csak a találgatás marad, hogy ki vehet részt a privatizáción, ugyanis a cégek nem kívánták kommentálni a pletykát.

Korábban kudarcba fulladtak a privatizációk

A szlovén állam a rendelkezésre álló legfrissebb adatok alapján, március végén közvetlenül 62,5 százalékos részesedéssel rendelkezett, de ezen kívül még két állami intézmény, a Kapitalska druzba és a Slovenske odskodinske druzba révén további befolyással bírt a Telekom Slovenijében. Ezzel együtt Szlovénia összesített részesedése 72,4 százalékra rúg a telekomcégben.

Forrás: Origo
 
A Telekom Slovenije értékesítésével már nem először próbálkozna meg a szlovén állam. Az elmúlt években 2007 augusztusában hirdette meg a legnagyobb csomagot Szlovénia, akkor 49,1 százalékos részesedésre lehetett pályázni, de végül az akciót 2008-ban lefújták. A Magyar Telekom befektetői számára is igen emlékezetes lehet az akkori privatizáció, ugyanis a hazai távközlési cég is sorban állt a Telekom Slovenije kegyeiért. Gyakorlatilag majdnem az utolsó pillanatig esélyesnek tűnt, csupán a legjobb három ajánlattevő versenyfutása során vérzett el, ott is csak a kormány mohó bevételi elvárásai miatt.

A 2007/08-as Telekom Slovenije privatizáció fontosabb pontjai:

  • 2007. augusztus 31. - A szlovén állam hivatalosan is kiírta a privatizációs tendert a Telekom Slovenije 49,13 százalékos csomagjára.
  • 2007. október 26. - Összesen 12 ajánlat érkezett a szlovén telekomcégre. A tucat pályázóból 7-en kerültek be a következő, decemberi fordulóba, igaz a Magyar Telekom és a Hrvatski Telekom párosból csak egy tehetett ajánlatot, mivel mindketten egy vállalatcsoporthoz tartoznak.
  • 2008. január 4. - A második forduló pályázatainak meghosszabbított benyújtási határidejét követően három versenyzőre szűkült a mezőny. A Magyar Telekom mellett az izlandi Skipti, illetve a British Telecom által vezetett konzorcium reménykedhetett még, hogy megszerzi a Telekom Slovenije pakkot.
  • 2008. január 14. - Alulmaradt a privatizációs tenderen a Magyar Telekom alacsony ajánlata miatt. A talpon maradó két pályázó közül februárban a britek is kiszálltak a versengésből, majd a kormány végül lefújta a privatizációt.


Stanovnik elmondása szerint a korábban kudarcba fulladt privatizációk mellett az is távol tarthatja a befektetőket a Telekom Slovenije-től, hogy a vállalattal szemben több peres eljárás is folyik. Kettő ebből pedig egyenként 200-200 millió eurójába kerülne a cégnek, ha azokon elbukna.

Az Alta Group elemzője 130-140 euróra teszi a Telekom Slovenije részvényenkénti felvásárlási árát, ami alapján a vállalat értéke 850-915 millió euróra tehető. Nemrégiben az Investor.hu kalkulációi szerint is hasonló érték született, számításaink szerint ugyanis a szlovén telekomcég értéke 924 millió euróra tehető. Ezen kívül a paraméterek elmozdításával elvégeztünk egy érzékenységvizsgálatot is, ami alapján a Telekom Slovenije értéke valahol 804-1052 millió euró között mozog.

Forrás: Origo
 
Érdemes kiemelni, hogy egyelőre a Magyar Telekom részéről nem jelezték, hogy ismét érdeklődnének a Telekom Slovenije iránt, valamit azonban mégiscsak tennie kell a hazai telekomcégnek, hiszen a rezsicsökkentés és a különböző különadók igen sokat elvisznek a konyháról. A Telekom Slovenije mellett szól, hogy a társaság költségei lefaragásába fogott, amiben például a Magyar Telekomnak is nagyobb tapasztalatai vannak. Ráadásul Macedóniában is mutatkozhat némi szinergia, igaz ez a piac sem remekel mostanság. Ha mégis sor kerülne a tranzakcióra, akkor az számításaink szerint jelentős mértékben növelné a Magyar Telekom nettó eladósodottsági rátáját, ami így 40 százalék fölé emelkedve az osztalék fenntarthatóságát is veszélyeztetheti rövid távon.

A Magyar Telekom az Investor.hu-t is kiadó Origo Zrt. százszázalékos tulajdonosa.