Így mászik ki a pácból az USA

Vágólapra másolva!
Látványos javulást mutat az amerikai munkaerőpiac, és ugyan még hosszú az út a boldog békeidőkben látott alacsony munkanélküliségi rátáig, a trend egyértelműen ígéretes.
Vágólapra másolva!

Rendkívül érdekes grafikonra bukkantunk a Business Insider jóvoltából, ami gyönyörűen szemlélteti, hogy a válság legsötétebb évei után hogyan pattant fel a padlóról az amerikai gazdaság. Még hosszú utat kell persze megtenni, de úgy tűnik, hogy a munkaerőpiaci folyamatok a legjobb irányba haladnak.

A grafikon vízszintes tengelyén a munkanélküliségi ráta, a függőlegesen pedig az újonnan teremtett munkahelyek aránya látható, így a különböző pontok a grafikonon a munkaerőpiac pillanatnyi helyzetét (munkanélküliség) vetik össze a munkaerőpiac változásának ütemével (új munkahelyek teremtése). A különböző színekkel jelölt időszakok közül látványosan kiemelkedik a zöld, 2007 és 2009 közötti folyamatokat leképező vonal, hiszen ebben a periódusban egyre csökkent a munkahelyteremtés üteme, miközben drasztikusan nőtt a munkanélküliség. Ez drasztikus ellentétben áll a megelőző hét évvel, amikor a munkanélküliség viszonylag alacsony szinten ingadozott, ehhez pedig folyamatosan egész magas munkahelyteremtés tartozott.

Az igazán lényeges hír, hogy 2009 közepe óta egyszerre csökken a munkanélküliségi ráta, és nő a munkahelyteremtés az Egyesült Államokban. Ez azt is jelenti, hogy egész hatékony az igazodás, hiszen a viszonylag alacsony arányban létrejövő új munkahelyek is csökkentik a munkanélküliséget, azaz valószínűleg nincs óriási szakadék a munkaerő-kínálat és az újonnan megjelenő munkaerő-kereslet között.

Hosszú még persze az út, további erősödésre van szükség, hiszen jelenleg a munkahelyek teremtése csak a 2001-2007 közötti szép időszakban tapasztalt leggyengébb évekre hajaz, de a trend egyértelműen ígéretes. Legalábbis az amerikai munkavállalók szempontjából.

A piaci következmények rövid távon talán nem ennyire egyértelműen pozitívak, hiszen az erősödő munkaerőpiac egyúttal növeli annak a valószínűségét is, hogy a Fed minél előbb elkezdi csökkenteni az eszközvásárlásait, és ezáltal a gazdaságélénkítő stimulust is. Ben Bernanke korábban 6,5 százalékos - az a 2001 és 2007 között látott szinteknek nagyjából megfelelő - munkanélküliségi rátát tűzött ki célul, ez az a határ, aminél a Fed alaposan elgondolkodik a visszavonuláson, és az alacsony kamatkörnyezet módosításán is (a döntésben persze sok egyéb tényező is közrejátszik). Ha pedig a Fed visszavonul, az elmúlt hetek tapasztalata alapján sok spekulánst megrémíthet, ami átmeneti időre megboríthatja a piacokat is.

Mindenképpen érdemes tehát rajta tartanunk a szemünket az amerikai munkaerőpiacon.