Orbán magához ragadta az uniós kassza kulcsát

Vágólapra másolva!
Július végétől a miniszterelnök irányítása alá kerül az NFÜ, az uniós pénzek osztásáért felelős szervezet. A kormányfő Lázár János miniszterelnökségi államtitkáron keresztül irányítja az NFÜ-t.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök, vagyis Orbán Viktor irányítása alá kerül a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), amely az uniós pénzek elosztását és ellenőrzését végzi. Az NFÜ eddig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alá tartozott.

"Az Ügynökség a miniszterelnök irányítása alatt működő központi hivatal. A miniszterelnök az Ügynökség irányítását a Miniszterelnökséget vezető államtitkár útján látja el" - olvasható a Magyar Közlönyben megjelent rendeletben. Az államtitkári posztot itt jelenleg Lázár János tölti be, aki a pályázatok legfelsőbb koordinálásáért felelős bizottság munkáját is ellátta eddig.

A kormány át akarta alakítani az uniós pénzek elosztását, eredetileg úgy, hogy a Miniszterelnökségre csak a központi irányítás és koordináció, illetve a Brüsszellel való kapcsolattartás kerül. A szakmai irányítás, a pályázatok tervezése és kiírása a minisztériumok feladata lesz. A tervek szerint az NFÜ meg is szűnt volna, ugyanakkor a jelenlegi ciklus feladatait ennek a szervezetnek kellene ellátnia.

A jelenlegi ciklus ugyan ez év végével lezárul, viszont a pályázatokról szóló számlákat 2015 végéig lehet benyújtani - vagyis addig mindenképp kell egy apparátus, amely elvégzi a feladatot.

Petykó Zoltán, az NFÜ volt elnöke április végén távozott posztjáról, hivatalosan azért, mert elvégezettnek látta a feladatát. Ugyanakkor az NFÜ megszüntetéséről szóló tervek is közrejátszhattak a döntésében, mivel korábban amellett érvelt, hogy az NFÜ-nek meg kell maradnia, és átszervezve a 2014-től induló uniós ciklus feladatait is vállalnia kell.