Kitömte a befektetőket az AT&T

Vágólapra másolva!
1,2 milliárd dolláros felvásárlással folytatódhat az amerikai telekomszektorban dúló felvásárlási háború, ezúttal az AT&T és a Leap Wireless főszereplésével. A második legnagyobb AT&T ugyanis ennyit fizetne a Leap 5 millió előfizetőjéért, illetve a fejlesztésekhez szükséges frekvenciasávokért. Bár az akvizíciót még a felügyeleti szerveknek is jóvá kell hagyniuk, a befektetők máris beárazták azt, hiszen a Leap árfolyama piaczárás után a duplájára emelkedett, 100 százalékos hasznot hozva ezzel a részvényeseknek.
Vágólapra másolva!

Folytatódik a harc az amerikai telekomszektorban, ezúttal a második legnagyobb szolgáltató, az AT&T jelentett be újabb felvásárlást. Az AT&T 1,2 milliárd dollárt fizetne a Leap Wireless Internationalért, ami részvényenként 15 dolláros vételárat jelent, holott a pénteki záróár csupán 7,98 dolláros volt. Ennek megfelelően a kereskedés utáni órákban egyből kilőtt az árfolyam, meg sem állt a 15 dolláros szintig, bár volt olyan időszak is, amikor 17 dollár felett volt.

Az AT&T egyik legfőbb indítéka a felvásárlásra az lehet, hogy a további fejlesztésekhez szüksége lehet új frekvenciasávokra, amivel a Leap Wireless rendelkezik. Jól mutatja ezt, hogy már januárban is 1,9 milliárd dollárt fizettek a Verizon Wirelessnek, hogy növeljék kapacitásaikat a zeneletöltések és videó streamszolgáltatások iránt növekvő egyre nagyobb kereslet miatt. Az pedig a telekomszektorban tény, hogy ha nincs frekvenciasáv, akkor nincs szolgáltatás sem, vagyis a fejlődés elengedhetetlen eleme.

A frekvenciasávokért folytatott harc elég komoly az utóbbi időben az amerikai telekomszektorban, legutóbb éppen a Softbank vásárolta fel a Sprint részvényeinek 78 százalékát. Nem tétlenkedett azonban a harmadik legnagyobb szereplőnek számító Sprint sem, ők a Clearwire felvásárlását hajtották végre. Ezeknek az akvizícióknak az elsődleges céljai, hogy nagyobb piaci részesedést szerezzenek a felvásárlók, de ennek következtében a frekvenciasávok kihasználása is javul az országban.

Forrás: Investor.hu

Jól járhat viszont az AT&T abból a szempontból is, hogy a felvásárlással a Leap közel 5 milliós ügyfélállományát is megszerzi, akik jelentős része a feltöltő kártyás ügyfelek közé tartozik. Az AT&T szóvivője, Brad Burns kiemelte a Bloombergnek, hogy az akvizíció nem csak a frekvenciasávok miatt lenne kedvező a cégnek, hanem a feltöltő kártyás szolgáltatást is versenyképesebbé tenné, a Leap ügyfelei pedig a kedvező LTE technológiát is használhatnák.

Ezzel együtt a tranzakciót még a szabályozó szerveknek is jóvá kell hagyniuk, ami tekintve a 2011-es T-Mobile felvásárlás kudarcát akár könnyen meg is hiúsulhat. A várakozások szerint pedig legalább hat-kilenc hónapot kell várni arra, hogy az ügylet ténylegesen is lezáruljon.

A Leap Wireless árfolyama (heti)

Forrrás: Investor.hu