Kiváló eredmények a Morgan Stanleynél

Vágólapra másolva!
Nem okozott csalódást a Morgan Stanley gyorsjelentése sem, a bank mind bevétel, mind nyereség soron a vártnál kedvezőbb számokat tett közzé. A társaság 980 millió dolláros profitja ráadásul jelentős mértékben meghaladja az egy évvel korábbi 590 millió dolláros nyereséget is. A kiváló eredményekre 5 százalék körüli emelkedéssel készülnek nyitni a Morgan Stanley részvényei.
Vágólapra másolva!

Versenytársaihoz hasonlóan a Morgan Stanley is remek eredményekről számolt be második negyedéves gyorsjelentésében. A cég több mint 65 százalékkal növelte profitját egy év alatt, ami így 980 millió dollárra emelkedett. Ez 45 centes egy részvényre jutó nyereségnek felelt meg, amivel az elemzői várakozásokat is felülteljesítette a bank.

Forrás: Origo

Ezt nagy részben a 8,5 milliárd dollárra növekvő bevételeknek köszönheti a társaság, amivel szintén túlteljesítette a prognózisokat. A szakértők ugyanis "csak" 7,885 milliárd dolláros bevétellel kalkuláltak. A különböző számviteli módosítások nélkül számított bevétel 8,33 milliárd dollárt tett ki.

Forrás: Origo

James P. Gorman vezérigazgató a gyorsjelentést követően úgy nyilatkozott, a vállalat az összes üzletágában jelentős mértékben növelni tudta bevételét éves alapon, amivel párhuzamosan a cég profitabilitása is emelkedett. Gordon külön kiemelte a részvénypiaci tevékenységük remek eredményeit, mely az összes régióban erős volt, míg a befektetési banki üzletáguk világszínvonalú teljesítményt nyújtott, mivel számos vállalati felvásárlásban és összeolvadásban, részvénykibocsátásban segédkezett.

A Morgan Stanley a második negyedévben zárta le a Smith Barney brókercég felvásárlását, melyet a Citigrouptól szerzett meg. Ez jelentős mértékben támogatja a bank vagyonkezelési egységének bővülését, melyre nagy hangsúlyt kíván helyezni a társaság. A vagyonkezelési részleg már 3,5 milliárd dollárral járul hozzá az MS bevételéhez az egy évvel korábbi 3,2 milliárd dollár után.

Ezzel a Morgan Stanley sem lógott ki a sorból versenytársai közül, ugyanis az eddig jelentő nagy amerikai bankok kivétel nélkül kirobbanó bevétel és profitnövekedésről számoltak be gyorsjelentéseikben. Pénteken a JP Morgan és a Wells Fargo, hétfőn a Citigroup, kedden a Goldman Sachs, szerdán pedig a Bank of America tette közzé remek eredményeit.

A cég ezen túl közölte, hogy 500 millió dollár értékű sajátrészvények-visszavásárolási programot fog indítani.

A kiváló számok után 5 százalék körüli pluszban forognak a Morgan Stanley részvényei piacnyitás előtt.

Morgan Stanley árfolyama (NYSE)

Forrás: Origo