7,8 milliárd forintért adtak el OTP-t Csányiék

Vágólapra másolva!
A legfrissebb bejelentések szerint Csányi Sándor és a befolyása alá tartozó BONITÁS 2002 Zrt. tegnap összesen mintegy 1,7 millió darab OTP részvényt adott el a budapesti tőzsdén. Az értékpapírok darabonként 4600-4700 forintos árfolyamon keltek el, ami azt jelenti, hogy a bank első embere 7,8 milliárd forintot kasszírozott.Befektetői szempontból nincs túl pozitív üzenete annak, hogy a napokban elhangzott, a bankok számára erősen kedvezőtlen politikusi nyilatkozatok után Csányi Sándor hirtelen ilyen szokatlanul nagy tételben ad el az OTP részvényeiből. A tőzsde akár úgy is értelmezheti ezt, hogy az elnök-vezérigazgató menekülőre fogta, így nem is csoda, hogy az OTP részvények ma is 5% feletti zuhanásban vannak. A részvények már mintegy 15%-ot estek ezzel a héten és 4400 forint alatt tartózkodnak.További negatív hír, hogy az Investor.hu bróker körökből származó értesülései szerint ma is az UniCredit az a befektetési szolgáltató, aki agresszíven értékesít OTP részvényeket a tőzsdén. Csányi cége tegnap is az UniCrediten keresztül volt aktív, így joggal merül fel a kérdés: a vezérigazgató ma is folytatja még az eladásokat? Legyen bármi is gordiuszi csomó megoldása, az Investor.hu által megkérdezett alapkezelők szerint a kormány gazdaságpolitikája hatalmas bizonytalanságot csempész a magyar részvények értékelésébe, ami miatt háttérbe szorulnak a fundamentumok.
Vágólapra másolva!

Hatalmas mennyiségű OTP-t adott el Csányi

Több mint 7,8 milliárd forint értékben adott el Dr. Csányi Sándor és az érdekeltségébe tartozó BONITÁS 2002 Zrt. OTP részvényeket a csütörtöki kereskedés során, ezzel pedig a piac egyik legmeghatározóbb szereplői voltak tegnap.

Az OTP először Csányi részvény eladásait jelentette be, mely szerint 1,6 milliárd forintért értékesített papírokat a bank első számú embere. Az OTP elnök-vezérigazgatója 342 818 darab részvényt értékesített 4668 forintos átlagáron, így az OTP-ben lévő részesedése 10 ezer darabra csökkent Csányinak.

Az OTP emellett azt is közzétette, hogy a javadalmazási politika keretében Csányi 97 318 OTP részvényt vásárolt, ami után 352 818 darabra nőtt a pakkja a cégben, így a most kapott részvényektől is megvált.

Azt nem lehet tudni, hogy Csányi Sándor mennyit is keresett az OTP részvények eladásán, mivel az OTP nem teszi közzé, hogy milyen áron jutott hozzá a papírokhoz Csányi a javadalmazási politika keretében.

Az első hír megjelenése után nem sokkal az OTP közölte, hogy a BONITÁS 2002 Zrt, mely Dr. Csányi Sándor minősített befolyása alatt áll, 1 350 000 darab OTP részvényt értékesített a tegnapi kereskedés során 4617 forintos átlagáron az UniCrerdit Bankon keresztül. A társaság befolyása az OTP-ben 1 150 000 darabra csökkent. Az ügylet nagysága 6,2 milliárd forintnál többre tehető.

Borítják az OTP-t

Az OTP részvénye a bejelentés után nagyjából 50 forintot, nagyjából 1 százalékot esett, de később tovább nőtt az eladói nyomás, a 4400 forintos szinta alá is beesett a részvény árfolyama. A befektetőknek nem tetszik, hogy az OTP első számú embere úgy döntött, hogy ekkora mennyiségű részvényt önt a piacra, sokan értelmezhetik menekülésnek az ekkora nagyságú eladásokat.

A tegnapi zuhanás során a OTP teljes napi forgalmának közel a 38 százalékát adták a Csányiék értékesítései, ami kiugróan magasnak számít.

Brókerkörökből származó információink szerint ma az egyik legnagyobb eladó az OTP piacán az UniCredit, mely tegnap a BONITÁS 2002 Zrt. részvényeit is piacra dobta. Mint arról, a bank által publikált közlemény is beszámolt, még 1 150 000 darab részvénye van a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó cégnek.

Forrás: Origo

Mi áll a háttérben?

Az Investor.hu megkeresésére az OTP Bank kommunikációs osztálya elmondta, a mostani részvényeladások elsősorban agrár- és élelmiszeripari beruházások finanszírozása miatt történtek.

A héten ugyanakkor számos negatív hír jelent meg a bankszektor szempontjából is. Navracsics Tibor arról beszélt a hét elején, hogy a kormány a devizahitelesek megsegítésén dolgozik. Egyelőre nem tiszta még, milyen módon segítené meg a nehéz helyzetben lévő adósokat a kormány, de megoldástól függően akár 600 milliárd forintba is kerülhet ez a bankrendszernek. Orbán Viktor a ma megjelent Wall Street Journal interjúban is kiemelte, hogy évekig megmaradhatnak a szektoradók és akár egy évig is eltarthat, amíg a devizahiteleseket megsegítik.

Több bennfentes is eladó volt az OTP piacán

Számos bankhoz közel álló személy is adott el az elmúlt hetekben OTP részvényeket, igaz jelentős részük a javadalmazási politika keretében tudott vásárolni az értékpapírokból.

A táblázatból jól látható, hogy a legtöbb OTP bennfentes nagyjából annyi részvényt adott el, mint amennyit vásárolt, a legkiugróbbnak Csány Sándor értékesítése tűnik.

Forrás: Origo

Van még azért néhány OTP értékpapír a tarsolyban

Dr. Csányi Sándornak és feleségének, Csányi Erikának ugyanakkor komoly érdekeltsége van az OTP által kibocsátott OPUS kötvényekben. Az elmúlt hónapok során 21 945 darab ilyen típusú átváltható kötvényt vásároltak összesen több mint 11,8 millió euró (mai euró árfolyammal számolva közel 3,5 milliárd forintot jelent) értékben. Egyelőre nem érkezett bejelentés arról, hogy ezeket az értékpapírokat eladták volna a bennfentesek.

Mi az az Opus kötvény?

Az Opus egy speciális, meghatározott feltételek mellett OTP részvényekre átváltható, euróban kibocsátott kötvény. 2006-ban a FÁK térsége felé terjeszkedett az OTP, az orosz Investsberbank-csoport 96,4 százalékos részvénycsomagjának 373 millió eurós, illetve a Raiffeisenbank Ukraine 100 százalékos pakettjének 650 millió eurós vételárának előteremtéséhez azonban jelentős külső forrásokra volt szüksége. A bank ezen igényét elégítette ki részben az Opus kötvények közvetett módon történő kibocsátásával.

2006 októberében 31-én külföldi intézményi befektetők 514,3 millió euró értékben jegyeztek le az Opus Securities S.A. által zárt körben kibocsátott kötvényeket. Az Opus az így befolyt összeget 14,5 millió darab OTP törzsrészvény megvásárlására költötte, mely papírok az esetleges kötvényátváltás fedezetének is tekinthetők.

A kötvények 2011. október. 31. és 2016. október 17. között az OTP Bank Nyrt. törzsrészvényeire átválthatók, kamatuk 2016-ig évi fix 3,96 százalék, azt követően pedig a három hónapos európai irányadó bankközi hitelkamatláb, azaz az Euribor plusz 3 százalékpont. 2016. október 31-től a bank bármikor visszahívhatja a papírokat.