14,5 százalékos mínuszban is járt az OTP árfolyama a mai kereskedésben, amivel benézett a 4000 forintos szint alá is a bankpapír. Az OTP magával rántotta az egész magyar piacot, ugyanis a BUX is megfordult 5,5 százalék feletti mélyrepülésben is. Azóta valamelyest korrigál az OTP és a budapesti tőzsde is, miután úgy tűnik megnyugodtak a kedélyek. Megkérdeztünk egy-két profit is az alapkezelők közül, hogy ők mit is gondolnak az OTP-ről.

Ma délután negyed három körül már 4000 forint alatt is járt az OTP árfolyama, még a 10 százalékos zakónál elrendelt kényszerpihenő sem tudta megállítnai a bankpapírt. A napi mélypont mínusz 14,5 százalék volt, ahonnan később már elkezdett visszakapaszkodni, és három óra után már 4200 forint fellett volt újra a jegyzés. Az elmúlt három napban már összesen 20 százalékot meghaladó mínuszt szedett össze, ráadásul a forgalom is elképesztő mértékű, több mint 25 milliárd forintos.

Az esést az indította el, hogy ma napvilágot látott, hogy Csányi Sándor és minősített befolyása alatt álló cége a BONITÁS 2002 Zrt. is óriási mennyiségű részvényt adott el tegnap. A befektetők akár úgy is értelmezhetik ezt, hogy az elnök-vezérigazgató menekülőre fogta, ezért kezdtek pánikszerű eladásokba. A részletekért olvassa el cikkünket!

Az OTP napon belüli árfolyama

Forrás: investor.hu

Azonban kicsit hosszabb időtávot tekintve sem néz ki szépen az árfolyam, már minden fontos mozgóátlagot is átszakított, és már a 2011 óta tartó emelkedő trend is megtört. 14,5 százalékos zuhanásnál megállt a papír, amivel sikerült elkerülnie, hogy úgymond "kiakadjon" az árfolyam. Ugyanis ha egy részvény eléri a mínusz 15 százalékos esést napon belül, akkor további eladási ajánlatot már nem lehet adni az adott papírra.

Az OTP árfolyama

Forrás: investor.hu

A többi magyar papírt is magával rántotta az OTP, a BUX index is 5,5 százalékos mélyrepülésbe került. A Magyar Telekom közel 4, a Mol majdnem 2 százalékkal szánkázott lefelé. Ráadásul most a Richter sem jelentett menedéket, több mint 2 százalékkal haladt lefelé.

A BUX mai teljesítménye