Feltámadt az OTP, visszatértek a vevők

Vágólapra másolva!
Határozottan felfelé vette az irányt az OTP árfolyama a nap második felében, és a 4000 forint alatti szintről végül a pozitív tartományig küzdötte fel magát a bankpapír, 4223 forinton zárt. A Magyar Telekom az utolsó félórában még ennél is jobb teljesítményt mutatott be, 9 forintot emelkedve közel 3 százalékos pluszban zárt. A jó hangulatból pedig a forint is tudott profitálni, ami 294 alatt is megfordult napközben.A nemzetközi piacokon ezzel együtt mérsékelt optimizmus mutatkozik, az indexek minimális pluszokat mutatnak, úgy Európában, mint az amerikai piacokon. A vállalati gyorsjelentési szezon is folytatódott, a McDonald's pedig elvétette az elemzői várakozásokat, így most közel 3 százalékos mínusszal "bűnhődik" a cég árfolyama.
Vágólapra másolva!

Magára talált az OTP

Sikerült kikecmeregnie a negatív tartományból az OTP-nek, 4223 forinton zárt a nap közben még 4000 forint alatt is megforduló bankpapír. A napközben látott negatív hangulatban főleg annak lehetett nagy szerepe, hogy a bank tájékoztatása szerint a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Bonitás 2002 újabb 2,8 milliárd forintos OTP-pakkot adott el pénteken. Zárásra viszont már úgy fest, hogy nem maradt ereje az eladóknak.

Az OTP árfolyama

Forrás: Origo

A Mol annak ellenére 0,7 százalékot esett, hogy alapvetően kedvező hírek érkeztek számára a nagyvilágból. A Mol két nagytulajdonosa, a problémás Dana Gas és a Crescent Petroleum ugyanis az Irak kurdisztáni régiójában lévő Khor Mor mezőn egy üzemfejlesztést hajtottak végre 15 millió dollárért, ami után évi 900 tonna kapacitású LPG üzem végezheti a termelőmunkát. A fejlesztésektől azt várják az érintett cégek, hogy növelik majd az árbevételüket.

A nap legnagyobb nyertese a Magyar Telekom lett, miután 9 forintot, 2,9 százalékot emelkedett a kereskedés utolsó félórájában. A két gyógyszergyátó viszont már nem volt ilyen szerencsés, az Egis 0,1, míg a Richter 1,1 százalékot veszített.

Forrás: Origo

A BUX így alapvetően stagnálással zárta a mai napot, bár a zárás előtti percekben még 0,5 százalékos pluszban is járt. Teljesítménye ezzel megyezik a régiós piacokéval, ahol egyik tőzsde sem tudott erősödni.

Forrás: Origo

A 294-es szintig erősödött ma a forint az euróval szemben, de délután a 294-es szint alatt is tartózkodott rövidebb ideig a devizapár árfolyama.

Az EURHUF árfolyama

Forrás: Origo

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa holnap kamatdöntő ülést tart, melynek eredményét 14 órakor teszik közzé. Az ülés érdekessége, hogy Matolcsy György jegybankelnök 15 órakor sajtótájékoztatót tart majd a kamatpályáról.

Nyugodt kereskedés zajlott Európában

Nap végéig kitartottak a pluszok a nyugat-európai piacokon, igaz napközben több index is benézett a negatív tartományba, bár a visszaesések nem voltak jelentősek. A nap egyik nagy nyertese a francia CAC40 lett, 0,3 százalékos erősödésével.

Forrás: Origo

Az elemzői várakozásokat felülmúló második negyedéves gyorsjelentésről számolt be a Philips. A holland elektronikai cég 5,65 milliárd eurós árbevétele, ugyan csak minimális mértékben haladja meg az 5,61 milliárd eurós elemzői konszenzust, a nettó profit soron már 1,5 százalékkal sikerült túlszárnyalni a 247 millió eurós várakozást. 4 százalékos pluszba kapcsolt a részvény a híreket követően.

Zuhannak a McDonalds részvényei

3 százalékos mínuszban a McDonald's árfolyama, miután elmaradt a második negyedéves egy részvényre jutó eredménye (EPS) az elemzői várakozásoktól, ráadásul az árbevétel is minimálisan alulmúlta a prognózisokat. A szakértői konszenzus 1,40 dolláros EPS-t jelzett előre, míg a tényadat csak 1,38 dollár lett.

Az európában látott mérsékelten optimista hangulat a tengerentúli piacokra is átterjedt, az amerikai indexek ugyanis 0,1-0,2 százalékos pluszokban mozognak a nyitás után.

Forrás: Origo

Főleg a nyersanyagkapcsolt és a pénzügyi cégek szerepelnek jól, de az S&P 500 tíz szektorából így is csak öt tud erősödni.

Forrás: Origo

Az elemzői konszenzushoz képest árbevétel és profit soron is pozitív meglepetést ért el a Halliburton. Az olajipari beszállító leginkább Észak-Amerikában hasított, ahol 120 bázisponttal tudta növelni árrését. Az év hátralévő részében is az észak-amerikai piacokban bízik a cég. Minimális emelkedést mutat piacnyitás előtt a papír.