Ilyen gyorsan még nem hullottak az építőipari cégek

Vágólapra másolva!
A megszűnő cégek száma rekordot döntött, a kft.-k kötelező törzstőkeemelése további bezárási hullámot indíthat az építőiparban, viszont az ágazat megrendeléseinek növekedése reményt keltő. Mélypontra kerülhetett az építőipar.
Vágólapra másolva!

Vannak bíztató jelek is az építőiparban, de a szektor vergődése még mindig tart. Az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint az idei első félévben ismét negatív rekordot döntött a megszűnő építőipari cégek száma.

2013 első hat hónapjában 2863 cég szűnt meg az ágazatban, amely több mint az egy félévvel korábbi 2794 elhulló cég. A rossz adatot árnyalja, hogy az alapított és megszűnt cégek arányát mutató fluktuáció, azaz lényegében a megszűnések üteme csökkent.

Sőt, az építőipar megrendelésállománya az állami megrendeléseknek köszönhetően emelkedni látszik - írta az Opten. Tóth Tamás, a céginformációs szolgáltató ügyvezetője szerint a tisztulási folyamat a túlélők számára kedvező is lehet, mivel egy stabilabb beszállítói lánc alakulhat ki.

Rövid távon azonban még romolhat is a helyzet, mivel 3 millió forintra emelték a kft.-k minimális jegyzett tőkéjét. Ugyan csak néhány év türelmi idővel kell megfelelniük a létező cégeknek, de az alultőkésített építőiparban ez újabb cégbezárási hullámot indíthat el.