Gigászi pénzeket mozdít a kiberbűnözés

Vágólapra másolva!
Vaskos milliárdokért vásárolja fel a Cisco Systems az egyik legforróbb kiberbiztonsági céget, a valóban forró nevű Sourcefire-t. A 2,2 milliárd dolláros értékeltség messze kiugrik a megszokott szintektől, és arra utal, hogy a Sourcefire versenytársai iránt is igen nagy lehet a kereslet az egyre erősödő kiberbűnözés elleni harc révén.
Vágólapra másolva!

Igen tekintélyes summáért, összesen mintegy 2,7 milliárd dollárért vásárolja fel a Cisco Systems a hálózati biztonsági megoldásokkal foglalkozó Sourcfire-t - jelentette be kedden a világ legnagyobb hálózati eszközgyártója. Az ügylettel a Sourcefire befektetői nagyon jól járnak, hiszen a részvényenkénti 76 dolláros vételár 29 százalékkal magasabb a Sourcefire tegnapi záróáránál.

A Sourcefire árfolyama (dollár)

Forrás: Investor.hu

A Cisco a felvásárlással a biztonsági technológiák terén szeretne nagy lépést tenni, ami teljesen érthető, hiszen a "kiberterrorizmus" előretörésével az erre szakosodott biztonsági cégek a nagyvállalati és kormányzati technológiai szegmens egyik legforróbb történetét adják. Ezt tükrözi a vételár is, a Cisco igen mélyen a zsebébe nyúlt, hogy megszerezze a hardveres és szoftveres biztonsági megoldásokat szállító Sourcefire-t.

A menedzsmentnek szánt bónuszokat leszámítva az ügylet ugyanis még mindig 2,2 milliárd dollárra értékeli a céget, ami az előttünk álló egy évre várt EBITDA (az amortizáció, kamatfizetés és adófizetés nélküli üzemi eredmény) több mint 35-szöröse. A Bloomberg összeállítása szerint ugyanakkor az elmúlt években átlagosan 15-szörös mutató mellett cseréltek gazdát a hasonló cégek. A legnagyobb ilyen ügylet a McAffee felvásárlása volt, az Intel 7,7 milliárd dollárt fizetett a vírusírtó programjáról híres vállalatért 2011-ben.

Az első elemzői kommentárok is a vaskos árazást emelik ki, és a Cisco befektetői sincsenek annyira lenyűgözve, hiszen az árfolyam 1 százalékot esett a hírre.

A kiberterrorizmus elleni harc miatt valószínűleg nem az utolsó ilyen felvásárlást látjuk szektorban, a legnagyobb játékosok a szerverek és hálózatok terén, így a Cisco mellett az IBM, a Juniper Networks vagy az EMC is aktívan keresheti a lehetőséget, hogy erősítsen ezen a téren, a Sourcefire közvetlen versenytársai, a Check Point Software, a Fortinet vagy a Palo Alto Networks egyaránt emelkedéssel kezdték a napot.

A Cisco árfolyama (dollár)

Forrás: Investor.hu