Derűs jövőt lát a Swatch, kilőtt az árfolyam

Vágólapra másolva!
A vártnál nagyobb profitot ért el a világ legnagyobb óragyártója, a Swatch az idei első félévben, ráadásul az év hátralévő részének is optimista kilátásokkal vág neki a cég. A szép eredményekre az árfolyam is megugrott, ami azt mutatja, hogy a befektetők is elégedettek a teljesítménnyel, annak ellenére, hogy a bevételek növekedési üteme 2009 első féléve óta nem látott mélységekbe esett, elsősorban a kínai eladások miatt.
Vágólapra másolva!

A vártnál jobb, 768 millió svájci frankos nettó profitot ért el az első félévben a Swatch, emellett pedig igen kedvezően tekint az év második felére is a világ legnagyobb óragyártója. Ami egy kicsit árnyalja a képet, hogy az első hat hónapban 2009 óta a legalacsonyabb bevétel növekedést érte el a cég. A többek között az Omega órákat is forgalmazó cég árbevétele lényegében a szakértői előrejelzéseknek megfelelően alakult, viszont a 8,8 százalékos növekedési ütem igencsak elmarad az egy évvel korábbi 14,4 százaléktól.

Forrás: investor.hu

A visszafogottabb bővülés hátterében leginkább a lassuló kínai gazdaság növekedése áll, ugyanis ez ránehezedik a globális luxusiparra is, mivel az elmúlt években a kínai vásárlók váltak a szektor növekedésének katalizátoraivá. Ugyanakkor az is kedvezőtlenül hat a kínai luxuscikk eladásokra, hogy a széles anti-korrupciós program miatt a vállalati ajándékozási hajlandóság is alábbhagyhat.

Forrás: investor.hu

Habár a svájci cég nem hozza nyilvánosságra, hogy földrajzi régiók szerint, hogyan alakult az árbevétel, elemzők szerint a Japán nélküli ázsiai eladások több mint harmadát adhatják az összforgalomnak. A Swatch eredményeit kiemelt figyelemmel követik a befektetők, mert abból a szélesebb luxusipar kilátásaira is következtetéseket vonnak le. Az első félév eredményei nem szolgáltatnának okot a bizakodásra, viszont a derűs kilátások már megnyugtathatják a piaci szereplőket. Ráadásul eddig két európai luxuscég is szép negyedéves eredményeket szállított, a brit Burberry és a francia Hermés személyében.

Elemzők szerint a Swatch-nak is azzal kell szembenéznie, más luxuscégekkel egyetemben, hogy a kiskereskedők kevesebb terméket rendelnek, és inkább megpróbálják kisöpörni meglévő készleteiket. Erre lehet következtetni a Svájci Óraipari Szövetség (FHS) számításaiból is, ugyanis adataik szerint az első félévben nem kevesebb, mint 19 százalékkal csökkent a Kínába irányuló export, aminek hátterében a meglévő készletek leépítése állhat az FHS szakértői szerint.

A Swatch bevétel növekedésének lassulását még az sem tudta megállítani, hogy a januárban 1 milliárd dollárért felvásárolt Harry Winston ékszer- és óracég eladási számai is szerepelnek már a jelentésben. Emellett a társaság szerint a megnövekedett gyártási és fejlesztési költségek is ránehezedtek az első hat hónap eredményeire. Elemzők szerint a Swatch körülbelül 50 millió svájci frankot költhetett, új Sistem51 mechanikus óraszerkezetére, amit még ebben az évben integrálhatnak műanyag karóráikba. Valamint szintén 50 millió frankot fordíthattak Omega márkájuk marketingjére, ami szintén lecsippentett profitjukból.

Forrás: Omega

Azonban ezek a költségek szükségesek a jövőbeli növekedés fenntartása miatt, így ezt a részvényesek is megértően fogadják. Összességében pozitív képest festenek a Swatch teljesítményéről az első féléves számok, ami meg is látszik a piaci reakcióban, ugyanis a részvényárfolyama 3 százalék feletti pluszban mozog a keddi kereskedésben. Ezzel pedig nekirugaszkodott, hogy áttörje 50 napos mozgóátlagát, ami az utóbbi időben komoly ellenállásnak bizonyult.

A Swatch árfolyama (Zürich)

Forrás: investor.hu