Illetékcsalások – erre érdemes figyelni az autó átírásánál

Vágólapra másolva!
Autóvásárláskor számtalan dokumentumot és igazolást kell az okmányirodának bemutatnia a vásárló cégeknek, és a jelek szerint ez sem mindig jelent biztosítékot arra, hogy az átírás simán megy. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a közelmúltban arra figyelmeztette a leendő autótulajdonosokat, hogy óvakodjanak az illeték csekkel csaló eladóktól. A NAV közlése szerint eddig több száz esetben derült ki, hogy a tulajdon átírásához szükséges illeték befizetéséről szóló csekk hamis volt.
Vágólapra másolva!

Hogy pontosan hogyan derült fény erre, az egyelőre nem világos, hiszen a tulajdonosok ezekben az esetekben is megkapták a forgalmi engedélyeket, így nem kis meglepetés érte őket, amikor az adóhivatal felkereste őket azzal: igazolják az átírást. A most leleplezett csalók egyébként meglehetősen primitív módszerrel arattak sikert: házilag rányomtatták a csekkekre a hamis postai feladási adatokat, illetve egy valóban befizetett, kisebb összegről szóló csekket irtak át.

Mivel a NAV minden esetben a vevőn követeli az illeték összegét, ha az nem érkezik meg a számlájára (a számlaszám többe között a NAV honlapján is megtalálható), azt javasoljuk a leendő tulajdonosoknak, hogy ragaszkodjanak az illeték személyes befizetéséhez, hacsak nem találnak olyanmegbízható embert, akit meghatalmazhatnak a NAV-nak történő befizetésre.

Mindenesetre akárhogy döntenek, jobb sietni, mert a szabályok szerint a vásárlást követő 15 naptári napon belül a kocsit át kell íratni az új tulajdonos nevére. Ha ez nem történik meg, az amúgy is jelentős átírási költségeket akár több tízezer forintos bírsággal tetézhetjük.

Ezt kell megfizetnünk az átíráshoz

Az átíráshoz egy összesen öt elemből álló csomagot kell megfizetnünk. Ezek – a vagyonszerzési illeték mellett - a kötelező (kgfb), eredetiségvizsgálat, új forgalmi, törzskönyv. A legkisebb gondot valószínűleg a neten percek alatt megköthető kgfb jelenti majd, feltéve, hogy a kezünkben van az összes papír a kocsiról. A kötelező ára idén eddig szépen emelkedett, az év elején mért 20 ezerről mostanra 23 ezer körülire nőtt az éves átlagdíj. Ehhez jön az eredetiségvizsgálat körülbelül 17-22 ezer forint értékben, a fent említett illeték, ami pár tízezertől két-háromszázezerig terjedhet az autó teljesítménye és kora szerint (lásd a táblázatot). Végül a forgalmiért és a törzskönyvért kell 6000 – 6000 forintot leszurkolnunk.