Kihirdették a KKV-exporttámogatási pályázat eredményét

Vágólapra másolva!
A kormány honlapján tette közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium a a magyar kis-és középvállalatok külpiaci értékesítésének elősegítését célzó, 2012. október 11-én meghirdetett kereskedelemfejlesztési pályázatok eredményét.
Vágólapra másolva!

A mostani eredmények a pályázat második szakaszát jelentik: egy korábbi, májusi döntés a pályázati keretből már 194 millió forint értékben ítélt oda pályázati támogatást. A most sikeresnek ítélt 172 pályázat újabb mintegy 190 millió forint értékű támogatást jelent.

A cégenként néhány százezertől hatmillió forintig terjedő támogatás a vállalkozások külpiacokon való megjelenését segítik. A legtöbb esetben ez külföldi kiállításon való megjelenés támogatását jelenti, de a pályázat keretében támogatnak komlex marketingtervek kidolgozását, külföldön lévő iroda vagy bemutatószalon létrehozását valamint sajtótájékoztatók szervezését is.

A sikeres pályázatok teljes listája az alábbi linken érhető el.