Hónapokon belül tőzsdei cég lehet a Facebook nagy vetélytársából, a Twitterből, ugyanis a cég akár már év végén benyújthatja az ehhez szükséges dokumentumokat az Amerikai Tőzsdefelügyelethez. A Facebook 2012 májusi IPO-ja óta ez lenne a leginkább várt tőzsdei bevezetés, ami akár a 10 milliárd dollárt is elérheti.

Akár már év végén benyújthatja a tőzsdei bevezetéshez szükséges dokumentumokat a Twitter az Amerikai Tőzsdefelügyelethez, állítja az AllThings D. Az információk szerint tehát már nem sokat kell várni a Twitter tőzsdei debütálására, ugyanis erre már akár 2014 elején sor kerülhet a forrás szerint.

Az utóbbi időben számos spekuláció látott napvilágot a közösségi médiacég, mikroblog IPO-jával kapcsolatban, egyesek szerint akár 10 milliárd dollár is lehet a vállalat értéke. A tőzsdei bevezetéssel kapcsolatosan még akkor kezdődtek a találgatások, amikor a cég a Morgan Stanley bankárját nevezte ki üzletfejlesztési vezetőnek, aki korábban tanácsadóként a Facebook, vagy a LinkedIn tőzsdei bevezetésében is részt vett. A Twitter IPO-ja egyébként az egyik legjobban várt tőzsdei kibocsátása lehet, amióta 2012 májusában a Facebookot bevezették a tőzsdére.

Mi az IPO?

Az angol initial public offering rövidítése, elsődleges tőzsdei kibocsátást jelent. Az IPO az az eljárás, aminek keretében egy zárkörű részvénytársaság részvényei széles körben elérhetővé válnak a tőzsdén keresztül. Általában jegyzési szakasszal kezdődik a folyamat, ahol a kibocsátást szervező befektetési bankok összegyűjtik és összesítik a részvényből vásárolni kívánó befektetők igényeit. A felkínált mennyiség és az ajánlatok alapján kialakuló egyensúlyi ár lesz a jegyzési ár, az IPO-ban résztvevő befektetők ezen az áron kapják meg a részvényeket. A jegyzés lezárultát követően kezdődik meg a tőzsdei kereskedés a részvényekkel, ugyanúgy, mint bármely más, tőzsdére már bevezetett részvénnyel.


Bár az IPO-ra még hónapokig várni kell, a hirdetési bevételek tekintetében viszont szép jövő előtt áll a Twitter, legalábbis az eMarketer felmérése szerint. A vállalat ugyanis idén feltehetően 583 millió dolláros bevételt realizál, ráadásul ennek nagyobb részét már az okostelefonos alkalmazásokon keresztül. Az arány pedig tovább emelkedhet a következő években, 2015-re 60 százalékos lehet az innen származó bevételek súlya.