Száműzi a devizahiteleket a kormány

Vágólapra másolva!
Varga Mihály tárgyal minden deviza-lakáshitelt ajánló pénzintézettel. A kormány szerint veszélyes és ezért nincs szükség a devizahitelekre. Ehelyett versenyképes forinthitel kell.
Vágólapra másolva!

Tárgyalásokat kezd a hazai devizahitelezésben érintett hitel- és pénzintézetekkel a nemzetgazdasági miniszter, mert a kormány szerint "az időbeni és teherviselési szempontokat is figyelembe véve" ki kell vezetni a hazai hitelpiacról a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket. Varga szerint a devizahitelekből fakadó helyzet olyan gazdasági és társadalmi kockázatot jelent, amellyel az ország hosszú távon nem tud együtt élni.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által felvázolt jogi mozgástér széles, hiszen több olyan nemzetközileg ismert eljárás is van, amely a devizahitelekkel kapcsolatos problémákra megoldást jelenthet - közölte. A kormány szándéka a lakáscélú devizahitelek teljes kivezetése mellett, hogy olyan forinthiteleket hozzanak létre, amellyel a forinthitelt választók nem járhatnak rosszabbul, mint a devizával.

A kormány mai ülésén tárgyalja a devizahitelesek mentőcsomagját. Az igazságügyi és a nemzetgazdasági tárca is javaslatokat készített. Az eddig kitudódott ötletek a hitel folyósításakori és a törlesztésekori árfolyam különbözetének, az árfolyamrésnek a korlátozásától a hitel felvételekori árfolyamon történő törlesztésig terjednek. A bankrendszert a legenyhébb megoldás is pár tízmilliárdos veszteséggel sújtaná, a legradikálisabb megoldás pedig több mint 1000 milliárd forintnyi terhet sózna rájuk.