Felrobbant a Facebook

Vágólapra másolva!
Elképesztő nagyot ugrott a Facebook árfolyama tegnap a várakozásokat több szempontból meghaladó gyorsjelentésre. A közösségi oldal mobilos felhasználói tábora lehengerlő ütemben bővül, és úgy tűnik, megtalálta a módját a cég, hogy ez a bevételeket se vesse vissza. Sőt, újabb lendület jeleit látni a számokban.Frissítés: a Facebook nagyon durva, több mint 30 százalékos emelkedéssel nyitott, és ha így marad, akkor meg is történt a kitörés, amiről a cikkünk végén bővebben is írunk. Az állunkat keresgéljük a padlón.
Vágólapra másolva!

20 százalékot ugrott a Facebook árfolyama a zárás utáni kereskedésben, miután a cég végre a várakozásokat felülmúló gyorsjelentést tett közzé. A különféle speciális tételektől megtisztított egy részvényre jutó profit 19 cent volt, míg az elemzők csupán 14 centet vártak, és az 1,81 milliárd dolláros bevétel is jócskán meghaladta az elemzők által várt 1,6 milliárd dollárt.

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

Hasít a mobil

De nem is ez volt, ami igazán felvillanyozta a piacot, hanem a mobilfelületekkel kapcsolatos kedvező fejlemények. A negyedév során a szépen bővülő hirdetési bevételnek soha nem látott nagyságú, 41 százalékos (azaz mintegy 655 millió dolláros) szeletét adták a mobilhirdetések. Ez azt is jelenti, hogy egyetlen negyedév alatt közel 75 százalékkal bővült az innen érkező árbevétel, nagyságrendekkel gyorsabban, mint a felhasználószám indokolta volna. A mobilos felhasználókon tehát egyre nagyobb bevételt tud elérni a Facebook.

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

A mobilos felhasználóbázis 800 millió fő fölé nőtt (a havi szinten aktív felhasználók között), azaz még 50 százalékos tempóban bővül éves összevetésben. A teljes felhasználószám növekedése ennél alacsonyabb volt, de a 20 százalékos ütem azért még mindig lenyűgöző, tekintve, hogy vastagon egymilliárd feletti felhasználószámról (egész pontosan 1,155 milliárdról) beszélünk.

A mobilos felhasználókon belül egyre nagyobb szeletet tesz ki a kizárólag mobilon keresztül facebookozó felhasználók tábora, ami részben (vagy akár javarészben) azoknak a feltörekvő piacoknak tudható be, ahol az internetet szinte kizárólag a mobilinternet jelenti, és a Facebook pedig a kifejezetten a nem okosotelefonokra gyártott alkalmazásával érhető el a legkönnyebben.

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

Mindez összességében azt jelentheti, hogy a Facebook rátalálhatott a módszerre, hogy hogyan aknázhatná ki a mobilfelületekben rejlő hirdetési lehetőségeket. Ahogy korábban az Investor.hu elemzéseiben is többször kiemeltük, a Facebook számára ez a legnagyobb kihívás, amin a jövője áll vagy bukik. Ugyan az útból még nagyon sok hátravan, de úgy tűnik, a Facebook lehet a nagy nyertese az okostelefon-forradalom következő szakaszának, amit nem a méregdrága csúcskészülékek, hanem az olcsó, belépő szintű okostelefonokkal internetező hatalmas tömegek határoznak majd meg.

Különösen szembetűnő a mobil fontossága, ha nem mobilos hirdetésekből származó bevételek alakulását vesszük górőcs alá, a szegmens növekedése ugyanis nemcsak beleállt a földbe, hanem egyenesen zsugorodásba fordult az elmúlt negyedévben.

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

Mindez a mobilos fejlődés ráadásul úgy jelentkezett, hogy a legutóbbi nagy dobás, a Facebook Home rövid távon egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, bár többszöri átalakítással a Facebook még mindig igyekszik életben tartani az ambiciózus terveket (a Facebook Home-on ugyanakkor nincsenek még hirdetések, így a bevételekben semmilyen módon nem jelenik meg az alkalmazás hatása).

Beindult a növekedés

A Facebook nemcsak a mobilfronton mutatja az egyértelmű élénkülés jeleit, a nyereség is meglódult. Az elsősorban a tőzsdei kibocsátással és részvényjuttatással kapcsolatos speciális költségtételek erősen eltorzítják a számokat, de az ezek nélkül számított (non-GAAP) üzemi eredmény és nettó profit éves növekedése is látványosan megugrott.

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

Ez részben a bevételnövekedés élénkülésének, részben viszont a profithányadok növekedésének tudható be. A Facebook ugyan a ráerősített a fejlesztésekre, ami a K+F költségek növekedésében öltött testet, az negyedévben a korábbinál takarékosabban bánt a marketing és értékesítési ráfordításokkal. Ennek köszönhető, hogy az eredményhányadok mind operatív, mind nettó szinten emelkedni tudtak, bár kiugró szinteket még nem értek el.

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

A kedvező fejlemények az egy felhasználóra jutó bevételek növekedésében is tetten érhető, ami kifejezetten kedvező fejlemény, hiszen ezen a téren a Facebook jellegzetes lemaradásban van nagyon sok hasonló internetes céghez képest. Az első jelek már a megelőző negyedévekben megérkeztek, és a hagyományosan gyengébb első negyedév után a második negyedévben sikerült újabb csúcsot elérnie a mutatónak.

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

A trendeket sokkal jobban kisimító 12 havi gördülő (azaz minden negyedévben a megelőző négy negyedév átlagát) mutató felhasználónkénti bevételek is stabilnak tűnő emelkedésbe kapcsoltak az egyéves kellemetlen stagnálás után. Ezen a téren még van mit behoznia a Facebooknak, de ha sikerül apró lépésekkel előrehaladni, akkor a felhasználószám bővülésével együtt az előttünk álló negyedévekben is masszív bevételnövekedésre számíthatunk.

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

Az elmúlt negyedévekben ráadásul a beruházási kedv is valamelyest alábbhagyott a cégnél, bár korábban a menedzsment arra figyelmeztetett, hogy a fejlesztésekkel együtt jelentős pénzekért kell ingatlanokat és eszközöket vásárolni. A visszaesés persze csak 2012 első negyedéveihez képest látványos, hiszen még így is 280 millió dollárt költött el a negyedév során a vállalat ilyesmire. Az előttünk álló időszakban minimum stabilizálódásra, de akár növekedésre is számíthatunk ezen a téren, ami az operatív költségeken is nyomot hagyhat, de ha jó irányba fejleszt a cég, a jövőben a profitabilitást is erősítheti.

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

Kitörésre számítottunk, de ekkorára nem

A nagy ugrás után valamelyest lecsorgott az árfolyam a zárás utáni kereskedésben, de így is 16 százalékos emelkedéssel, 30,95 dolláron állapodott meg. Az Investor.hu hasábjain júniusban megénekeltük, hogy akár pozitív fordulat is készülődhet a Facebook piacán, és ha a távolabbról nézünk rá a grafikonra, valóban voltak kitörésre utaló jelek. Az akkori technikai elemzésünk alapján 24 dollár körüli árfolyamnál 28-29 dollár körüli célszinteket határoztunk meg, de a Facebook tegnapi ugrásával még erre is rácáfolt.

A valamivel több mint egy évvel ezelőtti tőzsdei kibocsátás óta az árfolyam egyre inkább egy szűkülő alakzatban mozgott, aminek "hegyében" elfogyott a mozgástér. Az árfolyam ugyan korábban letörte a 200 napos mozgóátlagot, de sikeresen kapaszkodott vissza fölé, a mozgóátlagot ráadásul egy korábbi mélypontok által meghatározott szint is erősítette, így erős támaszokról várta a gyorsjelentést a papír.

A 20 százalékos ugrás persze még így is durva, és igen valószínű, hogy aki lemaradt erről az elszállásról, már rosszul teszi, ha rövid távon megpróbál utána kapkodni a részvénynek. A következő mérföldkő az lenne, ha sikerülne a közvetlenül a kibocsátáskori árakat leszámítva történelmi csúcsnak számító 33 dollár körüli szintet átlépnie az árfolyamnak. Ehhez első körben az kellene, hogy a ma kíméletlenül áttört 30 dollár megtartsa a részvényt.

A Facebook árfolyama (dollár)

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu