Vágólapra másolva!
A várakozásoktól jelentősebb mértékben elmaradó második negyedéves eredményt közölt ma reggel az Erste. A nettó profit 125 millió eurót tett ki, miközben az elemzők 138 millió euróra számítottak a Bloomberg gyűjtése szerint. Fontos kiemelni azonban, hogy több egyszeri tétel is felmerült, amelyek torzíthatják a nettó profit konszenzussal való összevethetőségét. A nettó kamatbevételekre viszont nem hatottak ilyen jellegű tényezők, márpedig ott is elmaradt a várakozásoktól az Erste teljesítménye, igaz csupán 1,6 százalékkal. A menedzsment megerősítette az idei évre vonatkozó korábbi prognózisait, és a jelentés után az osztalék mértékének megemeléséről beszéltek.
Vágólapra másolva!

Az Erste profitja egy év alatt 17 százalékkal emelkedett, ami önmagában nézve egy igen szép növekedésnek felel meg. Ennek minden befektető örülhetne, ha ezzel a bank még az elemzői eredményvárakozásokat is felülmúlta volna. Ez viszont nem sikerült, hiszen a piaci szereplők 9,4 százalékkal még ennél is nagyobb számra készültek. Hiába szép tehát a növekedés, a részvény árfolyamába a várakozások épülhettek be, amihez képest a tényadatok csalódást jelentenek.

A képet azonban nagyban árnyalhatják az egyszeri tételek, melyek közül bizonyos összegekkel az elemzők számolhattak, bizonyos összegekkel viszont valószínűleg még ők sem kalkuláltak, vagy nem olyan mértékben, ahogy az a tényszámra hatást gyakorol. Ilyen lehet például egy 21,9 millió eurós negatív tétel egyéb üzemi eredmény soron, amely a horvát leánybank goodwill leírásához köthető, vagy az ukrán egység eladása miatti 75 millió eurós mínusz. Bár nem egyszeri tételek, de a bankot sújtó különadók (Magyarországon, Ausztriában és Szlovákiában) is azok közé a tételek közé tartozhatnak, melyeket az elemzők alulbecsülhették.

Az egyéb üzemi eredménysor lehet tehát az elsőszámú ludas az Erste kiábrándító teljesítményében, hiszen ezt leszámítva a működési teljesítmény teljes egészében megfelel a várakozásoknak. Az egyszeri hatásoktól nem érintett nettó kamatbevétel sor is csak minimálisan marad el a prognózisoktól, aminek a bázishoz képest mutatkozó csökkenését az alacsony kamatkörnyezet, továbbra is nyomott hitelkereslet és az ukrán leánybank konszolidációs körből való kiesése magyarázza.

További érdekessége a jelentésnek, hogy az adózás előtti eredmény tekintetében sokkal nagyobb a konszenzustól való elmaradás (annak a fele a tényszám). Adózási soron történt tehát egy nagy pozitív meglepetés, ami már csak azért is szót érdemel, mert 91,4 millió euró a szokásokkal ellentétben nem csökkenti, hanem növeli az adózott eredménysort. Ezt egy 127,7 millió eurós pozitív adózási tétel magyarázza, ami a román leánybank halasztott adó kötelezettségeinek feloldásához köthető (vagyis egy számvitel technikai tényezőnek tekinthető). A pozitív adózási elszámolást egyébként az Erste jellemzően akkor húzza elő a kalapból, amikor az eredmény egyszeri tételek miatt nagyon gyenge teljesítményt mutatna a bankról.

A bank kockázati költségei 6,8 százalékkal került feljebb az első negyedévhez képest, de az elemzőknek ez nem okozott meglepetést. Az emelkedés oka a magasabb osztrák céltartalékolás, miközben az első negyedévben céltartalék visszaírás történt.

A magyar leány a gyenge láncszem

Az Erste leánybankjai közül a magyar továbbra is a leggyengébb láncszem. A bankokat sújtó különadóterhek miatt az Erste az első félévben közel 100 millió eurós veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, vagyis közel 40 százalékkal többet, mint a tavalyi hasonló évben. ennek oka, hogy idén az első félévben már elszámolta az Erste az év egészére vonatkozó különadó összegét. Mindenesetre ilyen mértékű veszteséget egyetlen régióban sem mutatott fel az osztrák központú bank, sőt mostanra (az ukrán egység eladásával) egyetlen veszteséges egysége sem maradt, a magyart leszámítva. Ráadásul a kilátások sem túl rózsásak, hiszen már napok óta arról szólnak a hírek, hogy a bankokra vélhetően újabb jelentős terheket rakó devizahiteles mentőakción dolgozik a kormány.

Nem mondott újat a menedzsment

A menedzsment szerint a kelet-közép-európai régió gazdasági teljesítménye enyhe javulást mutat majd a második félévben, 2013-ban mégis 5 százalékos csökkenést várnak a működési eredményben. Semmi meglepő nincs, hiszen hónapokkal ezelőtt a vezetés már jelezte ilyen irányú várakozásait. A kockázati költségek terén továbbra is 10-15 százalékos csökkenésre számítanak elsősorban a román leánybanknak köszönhetően, azonban a különadók miatt 260 millió eurós adózás előtti negatív hatással számolnak. A román egység még idén visszatér a nyereséges működéshez.

A bank vezérigazgatója, Andreas Treichl az elemzői beszélgetésen a Bloomberg tudósítása szerint azt mondta, hogy Romániában teljesen leálltak a devizahitelezéssel, így a következő negyedévekben előfordulhat, hogy az országban egyes versenytársaik nagyobb növekedést mutatnak majd fel náluk. A kelet-közép-európai régióban a hitelkereslet mérsékelt növekedését tapasztalja az Erste.

A vezető elmondása szerint a magyar kormány tisztában van azzal, hogy a növekedéshez a bankokra is szükség van, és hogy egy újabb bankokat sújtó teher károkat okozna az országnak. Bár túl korai még beszélni a devizahiteles mentőakcióról, a vezérigazgató szerint egyelőre úgy tűnik, hogy a kormány egy általánosnak mondható megoldásban gondolkozik. Treichl reményét fejezte ki, hogy a magyarországi megpróbáltatásoknak vége, az országot csak akkor hagynák el, ha teljesen egyértelművé válna, hogy hosszabb távon is nemkívánatosak az országban.

A részvényesek számára egy újabb fontos információ, miszerint a bank akár magasabb osztalékot is fizethet majd a jövőben a pénzügyi igazgató elmondása szerint, bár már az elemzők is emelkedő osztalékpályára számítanak a banknál.

Fontos szintről hőkölt vissza

A bank papírjai csökkenéssel kezdték a mai kereskedést, az árfolyam 1,5 százalékos mínuszban is járt. Amellett, hogy a gyorsjelentés inkább csalódást keltőre sikerült, még fontos technikai ellenállások (az 50 és 200 napos mozgóátlag) is útját állják a papírnak. Egy pihenő következhet a napok óta tartó raliban, de a rövidtávú emelkedő trendvonal egyelőre kitart, vagyis nagy aggodalomra nincs ok.

Az Erste árfolyama (EUR)