Kulcsfontosságú nap előtt állnak a piacok

Vágólapra másolva!
Nagyon fontos nap előtt állnak ma a piacok, Amerikából ugyanis meghatározó gazdasági, és munkaerőpiaci adatok érkeznek, többek között az ADP foglalkoztatottsági, valamint a második negyedéves GDP első olvasata is napvilágot lát. Magyar idő szerint este 8-kor ráadásul a Fed két napos ülése is végetér, ami sok befektető számára okozhat megnyugvást, vagy éppen újabb félelmeket, a monetáris stimulus jövőjével kapcsolatban.A piacokon egyébként alapvetően optimistán várják a mai napot, az amerikai piacokon stabil pluszok születtek, de a Nikkei kivételével az ázsiai piacokon is jó teljesítményeket láthattak ma a befektetők.
Vágólapra másolva!

Rendkívül fontos adatok érkeznek ma

Ahogyan azt már a hét elején beharangoztuk, ma rendkívül fontos nap előtt állnak a piacok, ugyanis meghatározó adatok érkeznek az amerikai gazdaságról. 14:30-kor a második negyedéves amerikai GDP érkezik, ahol a Bloomberg által megkérdezett elemzők 1 százalékos bővülésre számítanak negyedéves alapon évesítve az előző negyedéves 1,8 százalék után. Az utóbbi időben egyébként a becslések is folyamatos csökkenést mutattak. Az elemzői prognózisok 1,8 százalékos növekedés és 0,1 százalékos csökkenés között szóródnak.

A pénteki hivatalos munkaerőpiaci adatok előtt a szokásoknak megfelelően ma ADP foglalkoztatottsági adat is érkezik. A 14:15-kor megjelenő adat esetében a Bloomberg által megkérdezett elemzők az előző havi 188 ezer fős növekedés után 180 ezer fős bővülést várnak. A becslések 155 ezer és 215 ezer fő között szóródnak.

Este nyolckor a ma záródó kétnapos Fed ülés utáni közleményre is fény derül. Nagyon fontos lesz a piacok szempontjából, hogy hogyan áll hozzá a Fed a kötvényvásárlásokhoz, utalnak-e arra, hogy már a következő ülésen csökkentik a vásárlások ütemét vagy sem. Több szakértő szerint az is előfordulhat, hogy a célként kitűzött 6,5 százalékos munkanélküliségi rátát 6 százalékra csökkentik.

Optimista hangulat Amerikában a várt adatok előtt

Szinte egész nap folyamatos csökkenés jellemezte az amerikai piacokat tegnap, de összességében nem voltak túl nagy mozgások, és az indexeknek sikerült pluszban zárniuk. Az Apple ereje miatt jó formában volt a Nasdaq, mely közel 0,5 százalékot tudott erősödni, ám ennél ma nagyobb mozgások sincsenek kizárva, tekintve a makrogazdasági adatokat.

Forrás: Origo

Az S&P 500 szektorai között főleg a technológiai és ipari cégek papírjai szerepeltek jól, míg a távközlési vállalatok árfolyama már nem szerepelt ilyen jól, 1,5 százalékos átlagos esést szenvedtek el.

Forrás: Origo

Ma is mozgalmas nap lesz gyorsjelentések szempontjából, 33 S&P 500 komponens jelent. Piacnyitás előtt a MasterCard, a Phillips66 számai lehetnek érdekesek. Piaczárás után pedig Metlife beszámolója lehet fontos.

2 százalékot esett piaczárás után a gyorsjelentést követően az Amgen árfolyama. A biotechnológiai cég az elemzői konszenzushoz képest jobb negyedévet zárt, ráadásul az éves EPS prognózisát 7,05-7,35 dollárról 7,3-7,45 dollárra emelte. Negatívum viszont, hogy az egyik skizofrénia gyógyszerének a tesztelését leállították, ami fázis 2-ben járt.

Kilóg a Nikkei a sorból

Alapvetően jó a hangulat ma az ázsiai piacokon, a Shanghai Composite, valamint az ausztrál index is emelkedésben van, csak a Nikkei és a dél-koreai KOSPI teljesít alul.

Forrás: Origo

A japán jen viszont erősödik a dollárral szemben, nem igazán tudja tehát áttörni a 100-as lélektani szintet az árfolyam, már 98 alatt jár a devizapár.

Az USDJPY árfolyama

Forrás: Origo

1900 vállalatot szólított fel Kína, hogy az extra termelő kapacitásaikat csökkentsék szeptemberig - számolt be a Reuters.