Ezer tonna fertőzött tejterméket hívnak vissza Ázsiában

Vágólapra másolva!
Új-Zéland fő tejexportőre veszélyes baktériumot talált a babatápjaiban, italjaiban. 1000 tonnányi terméket hívnak vissza, hét keleti országból.
Vágólapra másolva!

Botulizmust okozó baktérium fertőzte meg Új-Zéland legnagyobb tejtermékgyártó cégének egyes termékeit – írja a BBC. A veszélyes anyagból italokba és babatápba is került. A cég, a Fonterra 1000 tonnányi tejterméket hívott vissza hét keleti országból, köztük Kínából és Szaúd-Arábiából. Úgy tudják, hogy a fertőzött termékekből egyelőre még nem adtak el, és a cég szerint eddig nem érkezett hír megbetegedésről.

A Fonterra a világ negyedik legnagyobb tejtermékgyártó cége, ők a Kínában fogyasztott tejtermékek fő beszállítói. A botulizmus egy ritka paralitikus betegség, ami különösen veszélyes az emberi szervezetre. Kínában 2008-ban történt hasonló eset, akkor a fertőzött babatáp 6 gyereket öt meg, több mint 300 ezren pedig megbetegedtek.