Kibillentek a brit bankok

Vágólapra másolva!
Két bank is 4 százalék feletti elmozdulást mutat a brit parketten, az elmozdulások iránya azonban egymással ellentétes. Az HSBC csalódást keltett negyedéves gyorsjelentésével, így a részvény árfolyama esik, a Lloyds-nál viszont hamarosan ismét tekintélyes osztalék kifizetésébe kezdhetnek, ami felkeltette a befektetők fantáziáját.
Vágólapra másolva!

Bár 10 százalékkal emelkedett az első félévben az HSBC adózás előtti profitja, az elemzői várakozásokat kis híján ugyan, de nem sikerült elérni. A bevételek 7 százalékkal kerültek lejjebb a fejlett országok nyomott gazdasági teljesítménye és a lassuló ázsiai régió miatt, de ezt a három éve futó költségcsökkentési lépések beérése, illetve az alacsonyabb leírási és céltartalékolási veszteségek ellensúlyozni tudták.

Európa legnagyobb bankja 52 egységét zárta be, vagy értékesítette az elmúlt években, miközben májusig 46 ezer emberrel kevesebben dolgoznak már ott a racionalizálási lépések eredményeként. A vezérigazgató szerint azokban az országokban, ahol nincs meghatározó jelenlétük, tovább folytatják a működés racionalizálását, de csoportszinten azok már csak lassabb ütemben haladnak majd tovább. A bank ráadásul jelezte, hogy a brit reformintézkedések megvalósítása kihívásokkal teli lesz számukra.

Csalódást keltett befektetői körökben a jelentés, így az HSBC árfolyama nagy esést mutat a mai kereskedésben. Mivel az árfolyam mostanra olyan szintekre érkezett, ahonnan korábban sem tudott már nagy lendülettel tovább emelkedni, a piaci reakció teljesen érthetőnek tűnik.

Az HSBC árfolyama (penny)

A Lloyds viszont ezzel szemben kiváló formában van, miután a vezérigazgatója szerint három év alatt még azt is elérhetik majd, hogy eredményeik 70 százalékát kifizessék osztalékként. Ez már csak azért is nagy előrelépés lenne, mert a bank már 2008 óta nem tudott osztalékkal kedveskedni a tulajdonosoknak.

A Lloyds a hatósággal fog egyeztetni az osztalékhoz való visszatérés részleteiről, hiszen arra csak akkor van lehetőség, hogyha nem teszi őket sérülékennyé. Emiatt egyébként várhatóan csak kis léptékben tudják majd felfuttatni a kifizetést, majd 2015-re kapcsolhatnak majd nagyobb sebességre, mikorra a tőkearányos nyereség 9 százalékról 12,5-14,5 százalékra hízik.

A részvények valósággal megtáltosodtak a hírekre, és egy ellenállást már sikeresen maguk mögött hagytak, de a 80 pennys magasságban még akadnak azért fontos ellenállások.

A Lloyds árfolyama (penny)