160 ezer devizahiteles már nem aggódik a frank miatt

Vágólapra másolva!
Június végéig az érintettek 38 százaléka, közel 160 ezer devizahiteles élt az árfolyamgát lehetőségével, 15 milliárd forintot spóroltak meg.
Vágólapra másolva!

Június végéig a jogosultak 38 százaléka lépett be az árfolyamgát-rendszerbe – tette közzé a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).

A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások június végéig 157 745 darab gyűjtőszámlát nyitottak meg devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján. A megkötött árfolyamgát-szerződések összes száma ezzel meghaladta a 167 ezret. Mivel a lehetséges igénybe vevők teljes köre körülbelül 436 ezer fő, az érintettek körülbelül 38 százaléka kötött már árfolyamgát-szerződést. (A szerződéskötések darabszámában olyan szerződések is szerepelnek, amelyek végül nem léptek életbe, mivel az ügyfél az első gyűjtőszámlahitel folyósításig nem teljesítette a törvényi feltételeket, például tartozása időközben 90 napon túlivá vált, ezért durván 160 ezren vannak, akiknek a havi törlesztőrészlete fix jó ideig, nem befolyásolja a frank és az euró, illetve a jen árfolyamának alakulása.)

Általában azok választják az árfolyamgátat, akik az átlagosnál nagyobb összegű hitellel rendelkeznek. Ezt jelzi, hogy az árfolyamgátba belépettek csaknem 1300 milliárd forintnyi kölcsönnel rendelkeztek, ami az összes devizakölcsön-állomány 44 százaléka.

Az árfolyamgát konstrukcióban részt vevő gyűjtőszámla-hitelesek eddig összesen 14,7 milliárd forint – rögzített árfolyam feletti – kamat megfizetése alól mentesültek.

Az árfolyamgát keretében a svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni, a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a devizakölcsön lejártáig lehet alkalmazni.

A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik. A kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam átvállalja, az ügyfélnek csak a tőkerészt kell később visszafizetnie. A törlesztőrészletben a kamatrész rendszerint több, mint a tőketörlesztés. Utóbbi csak a futamidő vége felé haladja meg a kamatrészt. Ezért aki belép az árfolyamgátba, az sokat spórolhat, a megspórolt pénznek pedig csak a kisebb részét kell majd elkezdenie törleszteni az árfolyamgát lejárta után, a nagyobb részét örökre elengedi a bank.

A gyűjtőszámlán összegyűlő összeg forintalapú hitel, amelynek kamata az árfolyamrögzítés alatt nem haladhatja meg a háromhavi bankközi kamatláb mértékét. Ez most 5 százalék körüli.

Az árfolyamgát választási határidejét többször kitolták, a hatályos szabály szerint bármikor be lehet lépni a rendszerbe, legfeljebb öt évig, de maximum a hitel lejártáig lehet benne maradni.