Egyelőre hiába keressük az ipari mutatókban Matolcsy milliárdjait

2013.08.06. 15:27

Még legalább fél év, mire az ipar teljesítményében is láthatóvá válik a jegybank hitelprogramja.

A Növekedési hitelprogram beruházásai a következő hónapokban fognak megvalósulni, ezért ezek termelésbe állásának pozitív hatásai csak a jövő évben mutatkoznak majd meg az ipari termelésben - mondta Huszár Róbert, a K&H vállalati és intézményi szolgáltatások üzletágának vezetője.

A kedden nyilvánosságra hozott KSH-adatok szerint júniusban csökkent az ipar teljesítménye, annak ellenére, hogy az autógyárak elkezdtek felpörögni. Igaz, a naptárhatással kiigazítva már növekedést jelentenek az adatok.

A jegybank 750 milliárd forintos hitelprogramja először a beruházások mértékét növelheti, majd Huszár Róbert szerint utána legalább fél évet kell várni arra, hogy az ipari termelésben is megjelenjen a hatása. "Azoknál a cégeknél, amelyek nem vesznek részt a hitelprogramban, továbbra is az eddigi tendencia folytatódását, azaz a beruházások visszafogását tapasztaljuk" - tette hozzá Huszár Róbert.