Az idén az első hat hónapban közel 8 százalékkal csökkent a családi dobozos jégkrémek forgalma - derült ki a GfK piackutató legfrissebb felméréséből.

A felmérés szerint míg 2012-ben január és június között egy háztartás átlagosan 2,6 kilogrammnyi dobozos jégkrémet vett, ez idén 2,4 kilogrammra mérséklődött.

Egy liter dobozos jégkrémet nem egészen 600 forintért lehet beszerezni, de nagyok a különbségek az egyes márkák között. A magasabb áron kínált gyártói márkák intenzív akciókra kényszerültek, ezért az áruk esett. A kereskedelmi láncok saját márkás jégkrémjeinek az ára viszont emelkedett.

A GfK megállapítása szerint az áraknak is köszönhető, hogy a gyártói márkák forgalma kisebb mértékben csökkent, mint a sajátmárkás termékeké.

Továbbra is három fő értékesítési csatornája van a dobozos jégkrémeknek: a mennyiség több mint egyharmada a diszkontokban fogy, másik 31 százaléka pedig a hipermarketekben kel el. Visszaesett, de továbbra is őrzi harmadik helyét a szupermarket - mint értékesítési csatorna - a forgalom egyötödével.

A fogyasztók leginkább a hagyományos - csokoládés és vaníliás - ízeket, illetve ezek mixeit kedvelik. A gyümölcsös ízek kevésbé fogynak, ezek közül az eper az, ami leggyakrabban kerül a vásárlók kosarába.