Ahol óránként falják a jégkrémet

Eispro, fagylalt, fagyi, jégkrém
Vágólapra másolva!
Olyan, mintha óriási tartályokban főznének irgalmatlan mennyiségű vaníliáskakaót. Megnéztük az üzemet, ahol régen a Leo, majd a Schöller jégkrémek készültek, most pedig sajátos ízekkel keresi útját egy magyar vállalkozás.
Vágólapra másolva!

Riesz Gábor ügyvezető igazgatónak látszólag minden munkanapja kellemesen indul. Reggel 8.10-kor maga köré gyűjti a vállalat felső vezetőit, és leülnek jégkrémezni. Ám ezt elsősorban nem élvezetből, hanem szakmai kötelességből teszik, a törökbálinti Eispro Kft. irányítóiként folyamatosan ellenőrizniük kell a gyárban készülő jégkrémek minőségét. Fagylalt ide be nem teszi a lábát.

Így már nem is olyan irigylésre méltó a helyzete, a szokásos „csokoládégyár effektus” jön be: aki ott dolgozik, az sokat ehet belőle, ám könnyen csömört kaphat az édességtől. A felesége szokta is neki mondani, hogy ideje lenne már egy kis kolbászt gyártani, mert jégkrémből sokadszorra ették végig a termékpalettát.

Kolbászízű jégkrémmel ugyan még nem kísérleteznek az Eispronál, de sok egyébbel próbálkoznak. Amikor például nemrég piacra dobták a laktózmentes jégkrémjüket, maguk is meglepődtek, annyira jól fogyott. Most például csak azért nem lehet kapni, mert nem győzték kielégíteni a keresletet. A boszorkánykonyhában készülnek a glutén- és cukormentes készítmények, illetve néhány egzotikus ízű jégkrém is.

Készül a tibi csoki ízű jégkrém az Eispro gyárban Fotó: Pályi Zsófia - Origo

A tibi csoki ízűt is elsősorban a saját akarásuknak köszönhetik. Az Eispro kereste meg a tibi gyártóját, a Bonbonettit az ötlettel, akik vevők voltak rá, de csak akkor, ha a jégkrém íze megszólalásig hasonlít a töltött csoki-szeletekére. „Elég sokat kellett kísérletezni, mire meglett, de kihoztuk” – mondja az ügyvezető.

Csorogni kezd a nyál

Nem volt ez minidig így, a törökbálinti gyár az utóbbi 25 évben számtalan változáson esett át, és egészen hosszú ideig nem volt alkalma saját termékeket fejleszteni. Az Eispro márkanevet viszonylag kevesen ismerik, de ha azt mondjuk, ez a Schöller útóda, már mindenki bólogat.

A 30-on felülieknek pedig egyenesen megdobban a szívük, helyesebben: csorogni kezd a nyáluk, ha a Leo jégkrém szóösszetételt hallják. Ebben a legendás, rendszerváltás előttre is bőven benyúló termékben összefut az egykori balatoni nyaralások hangulata, lángossal, palacsintával és sok mással együtt.

A Schöller (majd a Schöllert felvásárló Nestlé) korszak a rendszerváltástól egészen 2009-ig tartott, de Törökbálint akkoriban csak gyártóbázis volt, a termékfejlesztésben a multi anyacég nem foglalkoztatta.

Az üzem laborjának falán egymás után sorakoznak az évente változó, egykori schölleres táblák, az egyes szezonok kínálatával. Az 1994-esen például még ott van a Leo, a pálcikás akkor 40 forintba került, de a legdrágább sem lépte túl a 100 forintos lélektani határt.

A társaságot 2009 szeptemberében vette meg a magyar kockázati tőkebefektetőket tömörítő (elsősorban Varga Zoltán nevével fémjelzett) Central Csoport, és azóta újra saját jégkrémekkel is megjelent a piacon.

A közel 3 milliárd forintos éves árbevétel oroszlánrészét persze továbbra is a bérgyártás hozza, 2010 óta itt készülnek például a magyarországi Tesco áruházakban kapható, az áruházlánc saját márkájával ellátott termékek, újabban pedig a lengyel, a cseh és a szlovák Tescónak is beszállítói lettek.

Ötletes masinák

A törökbálinti gyárba egyébként szinte nehezebb bejutni, mint egy hadiüzembe. Nem elég a védőfelszerelés, és a 12 pontos rendbe szedett kézmosás-fertőtlenítés, egy egészen hosszú papírt is alá kell írni arról, hogy milyen betegségekben nem szenved a látogató, illetve hogy ha elgurul a kontaktlencséje, akkor azonnal szólni fog róla.

Amit azért is érdemes megtenni, mert kontaktlencse nélkül tényleg nagy élményről marad le a látogató. Az üzem alapja persze itt is ugyanaz, mint bárhol máshol: az egyik végén bejönnek a nyersanyagok, a másik végén pedig kitolják a készterméket, de közben egészen ötletes masinák dolgoznak éjjel-nappal.

A pálcika pontos behelyezése is fontos Fotó: Pályi Zsófia - Origo

A lényeg itt a viszkozitáson van (segítségül: ez az, ami például a méznek nagy, a víznek kicsi), amelyet a hőmérséklet pontos beállításával lehet szabályozni. Ha a bekevert alapanyagokból recept szerint főzött masszát melegítik, akkor folyósabb lesz, és lehet belőle pálcikás jégkrémet önteni, ha pedig hűtik, akkor viszkózusabb lesz, és lehet a csoki-eper-vanília tömböket dobozba szeletelni.

Jó ötletnek tűnik jégkrém-gyárba menni akkor, amikor kint közel 40 fok van, de meglepetésre az üzemben egyáltalán nincs hideg, sőt, még a védőköpenyt is jól esik levenni kifelé jövet. „Nem a gyárat hűtjük, csak a jégkrémet” – mondja Riesz Gábor, és valóban nincs sok értelme mínusz 10 fokot tartani, mert a gépek olyan gyorsan ontják a jégkrémeket, hogy mire megolvadnának, már a hűtőházban (értsd: a raktárban) találják magukat.

Marcipános tokaji és hupikék törpikék

Az egész üzemet kellemes illatok lengik be, többnyire olyan érzése van az embernek, mintha óriási tartályokban főznének irgalmatlan mennyiségű vaniliáskakaót. Hiba lenne azonban azt hinni, hogy a polipszerűen terjeszkedő csövekből mindig ugyanaz az anyag jön, és csak az öntőforma változik. „Nekünk is egyszerűbb lenne, ha egyetlen receptből dolgozhatnánk, de például csak vaníliából harminc van” – mondja Riesz Gábor. Idén 400-féle terméket gyártanak, köztük olyanokat, mint a marcipánnal megbolondított tokajit, vagy az áfonyásat, amely azért kapott hupikék törpikés csomagolást, mert a célközönség egy része által jól ismert mesében áfonyát szednek a törpék.

Az Eispro termelésének 25 százaléka megy exportra, jórészt Ausztriába és Németországba, de már Bécsben is másfajta vaníliát kedvelnek, mint Tirolban. A megrendelők alkalmazkodnak ehhez, és területi alapon is eltérő ízvilágot kérnek. A csoki és a vanília egyébként továbbra is meghatározó íz, különösen a német nyelvterületen, ott az eladások több mint felét a vanília teszi ki.

Ontják a gépek a jégkrémet, idén 9 millió liternél tartanak Fotó: Pályi Zsófia - Origo

A magyar piac nem könnyű, míg a válság előtt növekedett a hazai fogyasztás, az utóbbi években csak stagnál, az Eispro literben számolva 35 százalékos részesedést tudhat magáénak. A magyarok nem számítanak nagy jégkrémes nemzetnek, évente mindössze 2-2,5 litert fogyasztanak. Hozzánk képest a skandináv országokban falják a jégkrémet, mert ott gyakran sütemény helyett is azt tálalnak. „Könnyű nekik, nem kell bajlódniuk a hűtéssel” – mondja erre Riesz Gábor.

Nálunk viszont a jó meleg nyarak hajtják fel a keresletet. Az idei év különösen nehezen indult, mivel március közepén még derékig jártunk a hóban, semmi sem fogyott, amikor pedig betört a meleg, hirtelen óriásira ugrott a kereslet. Ilyenkor kel életre a hűtőház, a jégkrém-üzem ugyanis már januártól tölti fel a raktárt, hogy a nyár beköszöntével legyen honnan szállítania. Az idei hőség megtette a hatását, jobb év néz ki, mint a tavalyi, az Eispro 9 millió liternél tart, ami 15 százalékos emelkedésnek felel meg.