Vágólapra másolva!
Borús hangulat uralkodik a magyar tőzsdén, ahol az összes főbb papír esik az OTP és a Richter vezetésével. Emiatt a BUX lemaradt társaitól, és az európai piacok erősödése ellenére nagyobb mínuszt halmozott fel. A nemzetközi börzéken nincs nagy mozgás, minimális pluszokat lehet látni, melyben a vártnál kedvezőbb makroadatok is szerepet játszhatnak. Amerikában sem várható nagyobb erősödés, a határidős indexek alapján nagyon enyhe emelkedéssel indulhat a nap. A tengerentúli piacoknak a délután érkező amerikai külkereskedelmi adat, és a folytatódó gyorsjelentési szezon adhat lökést.
Vágólapra másolva!

Lemaradt a BUX

Csúnyán lemaradt európai társaitól a magyar részvényindex, mely délben 1,4 százalékos mínuszban mozog. A BUX ezzel a régióban is alulteljesítőnek számít, a szomszédos piacok közül a cseh emelkedik ki, ahol 0,7 százalékos emelkedésben mozog a PX index.

Forrás: Origo

A BUX-ot leginkább az OTP további gyengélkedése tartja mínuszban. A bankpapír az elmúlt napok esései után újabb, 1,6 százalékos mínuszt szedett össze, és már a 4300 forintos szint alatt mozog az árfolyama. Ebben a bankot érintő kedvezőtlen hírek (Csányi Sándor részvényeladásai, a devizahiteles mentőcsomag körüli bizonytalanság) játszhatnak szerepet.

Ráadásul az OTP befektetői számára további rossz hír, hogy a Moody's szerint továbbra is negatív a magyar bankrendszer kilátása. A hitelminősítőnél 2009 júniusa óta folyamatosan negatív kilátással rendelkezik a hazai bankszektor. Az indoklás szerint a gyenge működési környezet nyomást helyez a bankok eszközminőségére és tőkehelyzetére is.

OTP árfolyama

Forrás: Origo

A többi főbb papír közül a Richter és a Mol is pocsék formában van, és már 1,8 százalékot, illetve 1,2 százalékot vesztettek értékükből. A rossz hangulatban a Magyar Telekom is elgyengült, és 0,6 százalékos esett, míg az Egis szintén elveszítette előnyének jelentős részét, már csupán hétfői záróértékénél forog.

Forrás: Origo

A forint piacán nincs nagy mozgás, az euróval szembeni árfolyam a 299-es szint környékén mozog. A dollár/forint jegyzése 225-nél, a svájci franké 242,8-nál jár.

EURHUF árfolyama

Forrás: Origo

Kedvező makroadatok Európából

Továbbra sincs nagy mozgás az európai tőzsdéken, a főbb részvényindexek nem sokkal tegnapi záróértékeik fölött mozognak. A tőzsdemutatóknak nem tudtak lökést adni a kedvező makroadatok sem.

Az olasz gazdaság a várt 0,4 százalék helyett csupán 0,2 százalékkal esett vissza negyedéves alapon a második negyedévben, míg a júniusi ipari termelés egy év alatt 2,1 százalékkal csökkent a déli államban az előrejelzett 3,5 százalék helyett. Nagy-Britanniában pedig az ipari termelés 1,1 százalékkal bővült júniusban a várt 0,7 százalék helyett.

A német gyáripari megrendelések júniusi alakulása is kellemes meglepetést okozott, mivel 3,8 százalékkal bővültek májushoz képest. Az elemzők csupán 1 százalékos növekedésre számítottak.

Forrás: Origo

A Credit Agricole 1,1 százalékos emelkedéssel segíti a francia CAC indexet, miután a pénzintézet a vártnál erősebb számokat tett közzé gyorsjelentésében. A cég 696 millió eurós profitot hozott össze a várt 481,6 millió euróval szemben.

Az InterContinental Hotels részvényei 3 százalékot drágultak, ksözönhetően a hotellánc erős második negyedéves eredményeinek. A vállalat 340 millió eurós profitot ért el az időszak során az egy évvel korábbi 271 millió euró után, ráadásul a menedzsment bejelentette, hogy 350 millió eurót osztanak szét speciális osztalék formájában. A rendes részvényenkénti osztalékot pedig 10 százalékkal, 23 centre emelik.

A Münich Re ugyanakkor kellemetlen meglepetést okozott gyorsjelentésével, mivel a várt 557,1 millió euró helyett csupán 529 millió eurós nettó profitot hozott össze. A német biztosító bevételek szintjén jobban teljesített, de az üzemi szintű profit is gyenge lett. A vállalat várakozása szerint a júniusi áradások miatt 230 millió eurós kiadása lesz. Az eseményekre 4,2 százalékos gyengüléssel reagáltak a részvények.

A Royal DSM viszont erős negyedévről számolt be. A holland vegyipari cég üzemi eredménye 19 százalékkal, 345 millió euróra növekedett, miközben a szakértők csupán 333 millió euróra számítottak. Az árbevétel pedig 9 százalékkal, 2,47 milliárd euróra emelkedett. A részvények 5,4 százalékot drágultak.

Irányt kereshet Amerika

Amerikában sem várható nagyobb aktivitás nyitás után, a határidős indexek alapján 0,05-0,1 százalékos emelkedésre (gyakorlatilag stagnálásra) lehet felkészülni a kereskedés kezdetekor. Az indexeknek vélhetően további indikációkra lenne szükségük, hogy új csúcsra másszanak.

Ezt többek között a délután publikálásra kerülő amerikai külkereskedelmi adat adhatja meg a tőzsdemutatóknak, de a vállalati gyorsjelentések kedvező alakulása is lökést adhat a piacoknak. Többek között a Zoetis, az Intercontinental Exchange és a Walt Disney is közzéteszi második negyedéves eredményeit.