Egyre közelebb a Shopline-Libri egyesülés

Vágólapra másolva!
Lezárult a Shopline részvényeire érkezett kötelező nyilvános vételi ajánlat ajánlati időtartama, aminek eredményeként 23 316 darab részvényre fogadták el a befektetők a korábban meghirdetett 575 forintos ajánlatot. Ezzel együtt fontos hangsúlyozni, hogy a tényleges adásvételre csak a versenyfelügyeleti engedély megadása napján kerül majd sor.
Vágólapra másolva!

23 316 darab Shopline részvényre fogadták el a befektetők az SQ Invest 575 forintos felvásárlási ajánlatát, melynek elfogadására 2013. július 4. napjától 2013. augusztus 5. napjáig volt lehetőségük a jelenlegi tulajdonosoknak. Így a közkézhányadon forgó részvények 9,5 százaléka fogadta el az ajánlatot. A Libri tulajdonosa, az SQ Invest még július 2-án hirdette ki hivatalos vételi ajánlatát a Shopline befektetőinek részvényeire, ami papíronként 575 forintot jelentett.

Ezzel a a Shopline és a Libri még közelebb került az összeolvadásához, melyet még májusban jelentettek be. A két társaság majd úgy egyesül, hogy a Shopline jelenlegi nagytulajdonosa, a CEMP átadja 67,7 százaléknyi Shopline részvényét a Libri jelenlegi tulajdonosának, az SQ Investnek. Ezt követően tehát a Shopline-ban a CEMP 27,31 százalékos részesedést fog megtartani, vagyis az SQ Invest lesz a továbbra is tőzsdén maradó Shopline új nagytulajdonosa.

Forrás: Investor.hu

Fontos hangsúlyozni, hogy az adásvétel csak akkor jön majd létre ha a majd meg, ha a Gazdasági Versenyhivatal megadja a versenyfelügyeleti engedélyt a Libri-Shopline Nyrt. számára.