Pánikra semmi ok az ING-nél

Vágólapra másolva!
Remekül fogadták a befektetők az ING második negyedéves gyorsjelentését, a főbb adatok ugyanis alapvetően kedvező jelzésekkel szolgáltak a bank reorganizációs folyamatának alakulását illetően. Bár az európai makrokörnyzezet azért visszafogja a növekedést az ING-nél, a tőkemegfelelés stabilnak tűnik, valamint a biztosítási tevékenység leépítése is a vártnak megfelelően alakul.
Vágólapra másolva!

Már 3,7 százalékos pluszban jár a holland ING árfolyama az amszterdami piacon, mivel a vállalat által közzétett második negyedéves gyorsjelentés a nagy figyelemmel kísért eredménysorok tekintetében valamelyest meghaladta az elemzői várakozásokat. A tisztított adózás előtti eredmény ugyanis 1,15 milliárd eurós lett, holott az elemzők csupán 983 millió euróra számítottak. A jó eredmény elsősorban annak köszönhető, hogy a kamatmarzs tovább nőtt, valamint a költségcsökkentések hatásai is beérni látszanak a banknál.

Leépít a biztosítási üzletágban

A holland bank még 2008-ban kapott 10 milliárd eurós mentőcsomagot a kormánytól, melynek értelmében az ING-nek közel 50 százalékát kell függetlenítenie európai biztosítási tevékenységének 2015-re, valamint az ázsiai és amerikai piacokon folytatott biztosítási tevékenységeit is el kell adnia 2016 végéig, melyekre elsősorban elsődleges nyilvános részvénykibocsátás részeként kerülhet sor. Ahogyan Jan Hommen, a bank vezérigazgatója májusban kiemelte, 2015-ig így legalább 1 milliárd eurót takaríthat meg az ING, valamint 7450 alkalmazottat bocsát el a terveknek megfelelően.

Forrás: Investor.hu

Látható tehát, hogy az Az ING komoly reformokat kénytelen végrehajtani, annak érdekében, hogy vissza tudja fizetni a még 2008-ban a holland államtól kapott mentőcsomagot. Ebből a cég már 7,8 milliárdot át is utalt az államnak, míg a maradék összeget 2015-ig kell törleszteni.

A számok mögött jó folyamatok húzódnak

A negyedéves számok alapján pedig a Bázel III előírásokban szereplő 10 százalékos szintet továbbra is tartja a bank, 10,2 százalékos volt a mutató értéke, ami jól jelzi a pénzügyi erejét az ING-nek. Fontos viszont kiemelni a jelentésből, hogy az eszközállomány valamelyest romlott az előző negyedévben, a nem teljesítő hitelek aránya ugyanis 2,6-ról 2,8 százalékra emelkedett, így az ezekre képzett céltartalékok 10 százalékkal emelkedve 616 millió eurót tettek ki.

Alapvetően tehát a folyamatok jó irányba haladnak az ING reorganizációjával kapcsolatban, amit a befektetők is díjaznak. Ezzel együtt a bank nem tudja magát függetleníteni az európai kontinensen mutatkozó makrogazdasági gyengélkedésektől, így a kockázatok kezelése továbbra is kiemelt figyelmet igényel a bank részéről.

Az ING árfolyama (Amszterdam)

Forrás: Investor.hu